Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.08.

Bejelentették: ez lehet a megoldás a védőoltással összefüggésbe hozott vérrögökre

Amerikai orvosok sikeresen kezelték a Covid elleni vakcinákkal összefüggésbe hozott vérrögöket. A szakemberek azt is elárulták, melyik gyógyszer jó és melyik nem a terápiához.

Mint ismert, az AstraZeneca, illetve a Johnson & Johnson vakcinák használata során néhány esetben vérrögök képződtek az oltott személyeknél. Most azonban az amerikai orvosok úgy vélik, hogy kezelhető ez az állapot.

Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Balázs Attila

Néhány szakértő ezt, az oltás után nagyon kevés esetben jelentkező vérrögképződéses állapotot – angolul vaccine-induced thrombotic thrombocytopenia – VITT-nek, azaz a vakcina által kiváltott trombotikus thrombocytopeniának nevezi. És bár a VITT következtében halálesetek is előfordultak és olyan emberek eseteiről is beszámoltak, akik megbénultak és kómába kerültek, az orvosok szerint vannak arra utaló jelek, amelyek szerint az állapot kezelhető. Ugyanakkor az amerikai egészségügyi tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy a vérrögképződésnél alkalmazott tipikus gyógyszerek veszélyesek lehetnek és nem szabad őket használni – írja a The Sun.

Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt / MTI

Coloradói orvosok arról számoltak be, hogy egy 40 év körüli nőt kezeltek az oltása után hat napon belül. (Ez az első eset, amikor az orvosi szakirodalomban részleteket közöltek egy esetről, tekintve, hogy a szindróma csak a közelmúltban jelent meg.) Az egészséges fiatal nő 12 nappal a Johnson & Johnson oltás után rosszul érezte magát, ezért bement egy coloradói kórház sürgősségi osztályára. Fejfájásra, szédülésre és látásváltozásra panaszkodott, ami a VITT három legjellemzőbb tünete. A panaszok fejfájással, orrmelléküreg-nyomással, izomfájdalommal és torokfájással kezdődtek az oltást követő ötödik napon. A nyolcadik napon elment egy sürgősségi központba, ahol antibiotikumokat, szteroid gyógyszereket és izomlazítókat kapott. Ám ahogy az állapota egyre romlott, a beteg a sürgősségi osztályra került, ahol az orvosok diagnosztizálták nála a VITT-t.

Heparin helyett bivalirudin nevű gyógyszert használtak

Az orvosok tisztában voltak vele, hogy nem használhatják a heparin nevű vérhígítót, amelyet vérrögképződés veszélyének kitett emberek szednek.

Az útmutatások szerint tipikusan a heparint használják a vérrögök kezelésére, de az oltás okozta vérrögökben a heparin veszélyes lehet, és alternatív kezeléseket kell alkalmazni. Dr. Mangó Gabriella házirvos szerint ennek az lehet az oka, hogy ritka esetekben a heparin ellentétesen hathat, ahelyett, hogy a trombust oldaná fel, az növekeszik. A vérlemezke szint is lecsökken és vérzékenységet okoz.

Dr. Mangó Gabriella

Ezért a coloradói nő egy másik vérhígítót, bivalirudint kapott és hat nappal később elhagyhatta a kórházat.

Az orvosok a tapasztalatok alapján azon a véleményen vannak, hogy ezek az oltás utáni alvadási reakciók, amelyek nagyon ritkák, kezelhetők és továbbra is mindenkit az oltásra biztatnak. Hozzáteszik, minden esetleges oltási problémát meg kell beszélni a háziorvossal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát