Létrehozva: 2018.03.19.

Meglepő fordulat a Teréz körúti robbantó ügyében

Erre senki sem gondolt volna! A Fõvárosi Törvényszék a Teréz körúti robbantás miatt indult büntetõügyben a vádlott kérésére úgy rendelkezett, hogy a továbbiakban a távollétében folytatja az eljárást.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László elképesztő műsort adott büntetőperén a bíróság előtt. A gyanúsítotthoz azért kellett mentőt hívniuk, mert lefeküdt a padra és nem volt hajlandó megmoccanni. Ezt követően mindenkit kiküldtek a teremből. P. László egyébként többször is szóvá tette, hogy neki semmi kedve részt venni a tárgyaláson.

A törvényszék közleményben idézte fel, hogy a vádlott már a március 5-i tárgyaláson is zavarta annak a menetét azzal, hogy fáradtságra hivatkozva lefeküdt a vádlottak padjára, utána pedig a földre. Mint ahogy írtuk, a hétfői tárgyaláson ez megismétlődött,  és amikor a bíróság elrendelte, hogy a jelen lévő büntetés-végrehajtási őrök fogják közre a vádlottat, levetette magát a földre, majd amikor arra kényszerítették, hogy üljön vissza a padra, ellenállt, ezért az őröknek le kellett fogniuk.

Ekkor hívta ki a bíróság a mentőket, de a vádlott azt sem hagyta, hogy megvizsgálják. A kiérkező mentőorvos közölte, hogy P. László szándékos rendzavaró magatartást tanúsít. Ezzel ellehetetlenítette a tárgyalás folytatását, ezért visszavitték őt a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Majd a tárgyalás délutáni szakaszában P. László jelezte, hogy élni szeretne a büntetőeljárási törvény által biztosított lehetőséggel, és nem kíván részt venni a tárgyalásokon. A bíróság erre való tekintettel a továbbiakban a vádlott távollétében folytatja az eljárást, de tájékoztatta arról, ha bármikor úgy dönt, hogy szeretne megjelenni, erre van lehetősége - írja az MTI.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra