Létrehozva: 2020.06.21.

Megkönnyítik az életünket, helybe viszik az ügyintézést

Nyári turnéra indultak a kormányablakbuszok: az ország számos pontján találkozhatunk velük a következő hetekben. Ugyan most fél évvel meghosszabbították a veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok érvényességét, ha valaki mégis szeretné megcsináltatni a nyári hónapokban, könnyen lehet, hogy elég lesz kisétálnia a legközelebbi közérthez.

Az ügyintézés megkönnyítése és gyorsítása érdekében országszerte évek óta járják már a településeket a kormányablakbuszok. A mobil ügyintézés eljut a legkisebb falvakba is, az ott élőknek így nem kell beutazniuk a városba, ha lejár valamelyik okmányuk, vagy újat szeretnének igényelni. De jól jöhet a nagyvárosban élőknek is, hiszen akár bevásárlás közben el tudják intézni hivatalos ügyeiket. A mobil kormányablakokban lehetőség van egyes hatósági eljárások megindítására és tájékoztatás is kérhető.

A kormányablak busz Budapesten a Lurdy Ház parkolójában állomásozott június 20-án és 21-én. Fotó: Markovics Gábor

A kormányablakbuszok jelenleg 11 megyében járnak. Hétfőn délután például a Bács-Kiskun megyei Bácsszentgyörgyön lesz a polgármesteri hivatal előtt délután egy órától, kedden Olaszliszkán az önkormányzat előtt reggel 9 órától, szintén kedden a Csongrád megyei Dócon a művelődés ház előtti téren reggel 9 órától. A kormányablakbusz állomásainak teljes listáját ITT tekinthetjük meg.

Ezeket az ügyeket intézhetjük mobil kormányablakban

  • igényelhetünk személyi igazolványt
  • bejelenthetjük, ha változott a lakcímünk
  • vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyeket intézhetünk
  • parkolási igazolvánnyal kapcsolatos ügyeket intézhetünk
  • diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyeket intézhetünk
  • útlevelet igényelhetünk
  • kérhetünk ügyfélkapu regisztrációt

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban