Létrehozva: 2021.05.11.

Megjelent a Ripost7 legújabb száma!

Górcső alatt a gyerekek Covid-oltása, megújul az ország első plázája és interjút közlünk Marco Rossival. Már kapható az újságárusoknál a Ripost7 legújabb száma.

Május 10-étől a 16-18 éves korosztály is megkaphatja a koronavírus elleni oltást. A fiatalokat a Pfizer-BioNTech mRNS vakcinájával vértezik fel a vírus ellen. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ők közel 200 ezren vannak.

Fotó: MTI

A Pfizer-BioNTech gyógyszergyártó cég fiatalokat érintő III. fázisú klinikai vizsgálatai szerint a vakcina 99.99 százalékos védettséget nyújt a 12-15 éves korosztálynak. A februárban végzett vizsgálatba 2260 gyermeket vonta be. „Az oltás nagyon erőteljes immunválaszt váltott ki” – közölte a cég. Rusvai Miklós virológus szerint ez az eredmény hatalmas mérföldkő.

„Ezzel gyakorlatilag elkerüljük, hogy a fiatal korosztályt leterítse a koronavírus, és kórházi ápolásra szoruljanak” – mondta a szakember.

Arról, hogy a virológus szerint mi várható őszre oltás-ügyben, hol kaphatnak vakcinát a fiatalok és mely cégektől várható a 18 éven aluliak Covid-elleni oltása, a Ripost7 május 11-én megjelenő számában olvashatsz.

Megújul a Corvin: ilyen volt, ilyen lesz az ország első plázája

„Minden szinten, szinte minden!” – ki ne emlékezne a 80-as évek legendás Romhányi-szlogenjére, ami a híres Corvin áruházat hirdette? A Corvin valóságos ikon volt, akkoriban a jövő hírnöke. Itt volt Magyarország első mozgólépcsője, itt volt a legfinomabb a puncsos minyon, és itt volt a legnagyobb választék. Az egykori áruház épületét most felújítják, a homlokzatot az eredeti állapotára állítják vissza, így Budapest visszakaphat egy szeletet a város fénykorából.

Ilyen volt, ilyen lesz a Corvin áruház (Fotó: MTI)

Ha ez az épület mesélni tudna! A Ripost7 legújabb számában rengeteg fotó, történetmorzsa és Sütő Enikő sztorizgatása segítségével megelevenedik a Corvin áruház múltja.

Marco Rossi: „Mielőtt idejöttem, már szerettem ezt az országot, de most egyenesen imádom!”

RIPOST7: A Honvéddal nyert bajnoki címe előtt azt mondta, a csapata már úgy tudja a dolgát, hogy személyesen ott sem kell lennie a kispadon. Ez azóta a válogatottra is igaz?

M. R.: A kinevezésem utáni első időszakban voltak jó és kevésbé jó eredményeink is. Tavaly őszre azonban elértük, hogy sokkal stabilabb a játékunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy velem vagy nélkülem a pálya szélén, nem fedezhető fel nagy különbség a csapat teljesítményében...

Marco Rossi

RIPOST7: A feleségével, Mariellával él nálunk, de a gyerekeik is gyakori vendégek. Ők is megszerették Budapestet?

M. R.: Persze. Lehet egyáltalán nem szeretni?! Budapest Európa egyik legszebb városa. A lányunk, Gaia gyakrabban van itt, ő most diplomázik. Simone fiunk válogatott vízilabdázó, ritkábban látjuk a kötelezettségei miatt, de a szezon végeztével azonnal jönni szokott. Ha a járványhelyzet engedi, az egész családom a helyszínen szurkol majd az Eb-meccseken.

Marco Rossival beszélgettünk visszafogottságról, labdarúgó-Eb-ről és persze arról is, hogy vajon akkor is ugyanilyen hosszú és sikeres lett volna az itteni karrierje, ha a nagypapája anno nem zeng ódákat a magyar foci hőskoráról. A 4 oldalas interjút keresd a Ripost7-ben, a Ripost7-et pedig megtalálod az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast