Létrehozva: 2020.01.30.

Megint lezárják a 3-as metró néhány állomását, jön az újabb felújítás

Tavasztól lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere állomást, majd egy hosszabb szakaszon nem fog járni a metró.

Folytatódik a 3-as metró felújítása: tavasztól lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere állomást, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között ősztől zárják le a metróvonalat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV csütörtökön.

Fotó: MTI

Közleményük szerint a 3-as metróvonal rekonstrukciója az északi szakasz felújítása után most a déli részen zajlik. Ez a tervek szerint őszre véget ér, így Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között is teljesen felújított, korszerű állomásokon keresztül lehet majd utazni.

A déli vonalrész átadása után, várhatóan ősszel indul a középső szakasz felújítása: ekkor a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zárják le a metróvonalat a forgalom elől.

Ugyanakkor már előzőleg elkezdődik négy megálló rekonstrukciója: az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson márciustól, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson pedig júliustól az őszi teljes lezárásig megállás nélkül haladnak át a szerelvények.

Az egyes változásokhoz kapcsolódóan a BKK és a BKV Zrt. részletes tájékoztatást ad majd, kitérve az ajánlott útvonalakra és átszállási pontokra is.

A metrópótlással kapcsolatban minden fontos információ elérhető a www.bkk.hu/m3felujitas címen a „Forgalmi információk” és az „Interaktív térkép” menüpont alatt – közölték.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább