Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.17.

Meghosszabbították a járványügyi készültséget, ekkor lesz vége

Újabb fél évvel meghosszabbította a kormány a járványügyi készültséget.

A kormány fél évvel meghosszabbította a járványügyi készültséget, az erről szóló rendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg. A készültséget eredetileg 2020. december 18-ig tartó hatályát egyszer már megtoldották hat hónappal, 2021. június 18-ig,

A beoltottak száma 5 375 923 fő, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta. 113 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 733 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 467 főre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-van-az-online-idopontfoglalo

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak

Folyamatosan regisztrálhatnak a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyarok is, oltásuk a közeljövőben megkezdődik.

Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.

Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

A közterületen felállított kivetítőkön a szabadtéri meccsnézés nem minősül rendezvénynek, arra a vendéglátó teraszokra vonatkozó szabályok irányadóak. Ennek értelmében védettségi igazolvány nélkül is lehet ott tartózkodni, és élvezni a foci EB-t.

A kormány felállította a közösségi élet újraindításáért és a gazdaság újraindításáért felelős Operatív törzseket, és nemzeti konzultációban is kikéri a magyar emberek véleményét a gazdaság újraindításával kapcsolatos kérdésekben.

Ma újabb 375 570 adag Pfizer és 86 400 adag AstraZeneca szállítmány érkezett. A héten még Janssen és Moderna szállítmány is várható. Magyarországon mostanra már bekövetkezett az a helyzet, hogy jóval több a vakcina, mint az oltásra váró. Most már kizárólag egyéni döntés kérdése, hogy ki mikor kapja meg az oltást. A regisztrációs honlap és az online időpontfoglaló folyamatosan nyitva van. Az érvényes regisztrációval rendelkezők jelenleg Pfizer, Sinopharm, Szputnyik oltásokat tudnak foglalni, egyes oltópontokon Moderna és Janssen oltás is elérhető. A háziorvosoknál is folytatódik az oltás, a háziorvosok a megyei oltási munkacsoportok felé tudják jelezni heti vakcina igényüket a praxisukban még be nem oltott regisztráltak oltásához. Eddig több mint 5 millió 363 ezren regisztráltak oltásra és 92%-uk meg is kapta azt. Az uniós oltási ranglistán Magyarország továbbra is a kiemelkedő második helyen áll. A magyar lakosság magas átoltottságának is köszönhető, hogy véget ért a járvány harmadik hulláma és hazánkban már megkezdődhetett az élet és a gazdaság újraindítása.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát