Létrehozva: 2021.06.19.

Megható szavakkal köszöntötte születésnapján „a szabadság bajnokát” Orbán Viktor

Orbán Viktor a Facebook-oldalán éltette Václav Klaust.

A Facebook-oldalán köszöntötte Orbán Viktor Václav Klaust, aki most töltötte be a 80. életévét. A magyar miniszterelnök megindító szavakkal méltatta a korábbi cseh miniszterelnököt, köztársasági elnököt.

Ma lett 80 éves Václav Klaus, az európai nemzetek szószólója, a szabadság bajnoka, a magyarok barátja. Isten... Közzétette: Orbán Viktor2021. június 19., szombat

Orbán Viktor ezen felül levelet is küldött.

„Harminckét hosszú év után ismét szabadságharc folyik Európában. Ezúttal a keresztény-konzervatív hagyományaink, szuverén nemzetállamaink, és közép-európai identitásunk megőrzése érdekében vonulunk csatába” – írta Orbán Viktor, hozzátéve: Václav Klaus példája fontos kapaszkodót jelent e küzdelemben, hiszen ő nemcsak saját országát kormányozta a piacgazdaság irányába, és így egy új kor kapujába, hanem jelentős szerepet játszott abban is, hogy Közép-Európa a kontinens gazdasági motorjává váljon.

„Örömömre szolgál, hogy 2018-ban két alkalommal is Budapesten köszönthettem, és lehetőségünk adódott tovább mélyíteni barátságunkat, számot vetve az Európa előtt álló kihívásokról és régiónk jövőjéről. Hálás vagyok a Magyarország melletti mindenkori kiállásáért, és ennek szellemében büszkeséggel tölt el, hogy Elnök urat a mai napon nemcsak jómagam, hanem az egész magyar nemzet jó barátjaként köszönthetem” – fogalmazott a miniszterelnök.

Václav Klaus Közép-Európa konzervatív politikai életének sokszorosan nehézsúlyú bajnoka. Gondolatmenetét kizárólag a szabadság, illetve a független és demokratikus államszervezés szempontjai vezérlik és mély elkötelezettsége, amelyet nemzeti közössége és annak történelmi hagyományai iránt érez. Optimizmusa nem kincstári. Pontosan látja, honnan erednek a XXI. század második évtizedének neomarxista, a múlt századi diktatúrákat megidéző jelenségei. Tudja, hogy korunk új, gomba módjára szaporodó ideológiáit nem lesz egyszerű magunk mögött hagyni. Klaus remekül fogalmazza meg, hogy bár a rendszerváltoztatással sikerült visszaszerezni a szabadságunkat, a mai nyugati áramlatok térhódításával egyre inkább annak csorbítása figyelhető meg, ami szembe megy azzal az elgondolással, miszerint Európa államai közösen határozzák meg az európai értékeket. A nyugati államok „nem voltak kíváncsiak sem a tapasztalatunkra, sem arra, hogy nekünk mi a fontos és mi mit szeretnénk”, ehelyett sokkal inkább a saját gondolataikat kívánják ráerőltetni a térség országaira. Klaus szerint az egyre inkább nagyobb hatalomra szert tevő nemzetközi NGO-k sokkal inkább tekinthetők lobbiszervezeteknek, melyek mára mind az Európai Unió, mind pedig a nyugati országok döntéshozatalát képesek befolyásolni. Mint fogalmazott, ezek nem tekinthetők civil szervezeteknek, „hiszen nem civilek állnak össze és finanszírozzák ezeket a szervezeteket, hanem egy érdekcsoport hozza létre őket, amiknek a vezetőit nem választják, hanem kinevezik.” A szervezetek nyomásgyakorló erejére példaként említi az Egyesült Államokban zajlott legutóbbi elnökválasztást, amelyre az említett szervezetek komoly hatást gyakoroltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább