Létrehozva: 2020.05.25.

Megható: budapesti villamosmegállóban segítették világra Noelt a hős rendőrök

Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, rendőrök segítettek neki.

Különleges szolgálatot tudhat maga mögött Papp Benjámin r. főtörzsőrmester és Berkes Alexandra r. őrmester. A Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság II. Bevetési Osztályának járőrei ugyanis ma este egy vajúdó anyuka szülését vezették le Budapesten.

Szolgálati gépkocsijukkal este 7 óra előtt néhány perccel a Blaha Lujza téri 4-6-os villamosmegállónál jártak, amikor járókelők intették le őket. Mint kiderült, egy félig eszméletlen állapotban lévő fiatal nőhöz kértek segítséget. Az erős fájdalmakkal küzdő asszony ugyanis a padon ülve vajúdott.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A két rendőr táskáját a feje alá téve azonnal lefektette a nőt, akinek ekkor már tolófájdalmai voltak. Mikor levették róla alsóruházatát, a kisbaba feje már kilátszódott. Az őrmester a szülő asszony kezét fogta, és bátorította őt a kitolási szakaszban, míg járőrtársa az utolsó nyomásnál kihúzta a csecsemőt a szülőcsatornából – írja a Police.

A percek alatt megszületett kisbaba és édesanyja ellátását átvették az időközben helyszínre érkezett mentősök, akik mindkettőjüket a SOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára szállították. A szülés akadálymentes levezetésében a helyszínt a BRFK járőrei biztosították.

A 36. hétre született 2444 gramm súlyú és 47 cm hosszú kisfiú a Noel nevet kapta. Ő is és édesanyja is jól van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast