Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.24.

Meghallgatja a bíróság a megölt kislány anyját is

Borzalmas napokat él meg a Sólyon meggyilkolt 8 éves H. Adri családja.

Nem elég, hogy fel kell dolgozniuk kislányuk elvesztését és a napokban szembe kellett nézniük gyermekük gyilkosával a bíróságon, a sorozatos kihallgatásokon újra átélik gyermekük elvesztését.

Minden nap gondolok Adrira

– mondta a %Ripost%-nak Horváth Győző, Adrienn édesapja.

– A tárgyalás lebeg a szemem előtt. Várakoztunk az ajtó előtt, hogy meghozzák Ferikét. Nem múlik el úgy nap, hogy ne fájna az, amit a lányommal tett. Egyszerűen nem tudom feldolgozni. Korábban a fiamat, Danit is kihallgatták, vettek tőle DNS-mintát. Erre azért volt szükség, mert Ferike össze-vissza beszél, mindig másként adja elő a történetét. Előtte engem is kihallgattak, hiszen én voltam aznap itthon a gyerekekkel. Azonosítanom kellett Adri ruháját, zokniját és cipőjét, amit aznap viselt… Most viszont a tárgyalás után megkeresett minket a törvényszék. A feleségemet, Zsanettet is meg fogják hallgatni.

Az édesapa úgy érzi, egy darabot elvettek az életéből, hiszen lánya volt a mindene. Éppen ezért különösen fájdalmas számára, hogy csak a kislány édesanyja lehetett jelen a tárgyaláson, neki kint kell várakoznia.

-        Ahogyan Ferike anyja, én is tanú vagyok. Csak az ítélethirdetésen lehetek majd jelen

– mondta Győző.

 A szőke kislány testét 2018. május közepén Királyszentiván közelében, a Séd pataknál találták meg meztelenül. F.Ferenc elcsalta otthonról, megkötözte, kővel agyonverte és egy késsel fejbe szúrta. Ezután műanyagkötelet kötött a nyakába és beledobta a Séd patakba, ahol magára hagyta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát