Létrehozva: 2021.07.26.

Újraéled a lakásmaffia? Megfenyegették az óbudai lakásszövetkezet elnökét

A piacon állva tapsolták meg bátorságáért, de életveszélyes fenyegetéseket is kapott az óbudai lakásszövetkezet elnöke, aki a Ripost7-nek beszélt a gyanús körülmények között elhunyt idős emberekről. Az elhunytakkal korábban eltartási szerződést kötöttek, vagy lakottan megvették a lakásukat. Lapunk cikke nagy port kavart.

Új erőre kapott a lakásmaffia? A Ripost7 és Tilly László lakásszövetkezeti elnök darázsfészekbe nyúlt, amikor szóvá tette az óbudai gyanús haláleseteket. Azóta sorra buknak ki a csontvázak a szekrényből: rengeteg kétes lakásszerzési ügy története került ki az internetre. Az elképesztő esetek több szereplője már nem él, akik pedig a lakásukat megszerezték, úgy gondolhatják, sosem kérik őket számon.

Lapunk egy óbudai társasházi liftbe kikerült figyelmeztetést vett észre: magányos, idős emberek figyelmét hívták fel arra, hogy a környéken már többen elhunytak nem sokkal azután, hogy eltartási szerződést kötöttek. A Ripost7-nek a helyi Óbudai 5. Számú Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László elmondta, hogy tudomása szerint az elmúlt években több hasonló eset is történt a környékükön.

Tilly László

Az internetes hozzászólásokból az derül ki, hogy rengetegen tudnak hasonló, a lakásmaffia módszereire emlékeztető lakásszerzésről. Többen el is mondták a történetüket, de a nevüket és arcukat a nyilvánosság előtt nem vállalják: félnek.

„Nem csodálom” – mondta Tilly László. A piacon, ahol vásárolni szoktam, az egyik zöldségesnek azt mondták, hogy ne csodálkozzak, ha golyót kapok a fejembe. Azon viszont meghatódtam, hogy amikor a cikkek megjelenése után először mentem a Kórház utcai piacra, a zöldségesek felállva megtapsoltak.”

Lapunk úgy értesült, az óbudai gyanús halálesetek a rendőrség érdeklődését is felkeltették, vizsgálják, történt-e bűncselekmény.

Az internetezők úgy gondolják, hogy nem magányos elkövetőkről van szó, hanem egymást ismerő, rokoni viszonyban álló személyekről. „Évek óta nyílt titok, hogy mit művel ez a család” – írta egy kommentelő az óbudai esetre. De úgy tűnik, az ország többi részén is előfordulnak hasonló esetek.

„A nagynéném 2001-ben került a lakásmaffia karmai közé. Ott a háziorvos adta le a listát azokról az idősekről, akiknek nem volt egyenes ági leszármazottja. Egy családtagom perrel tudta csak visszaszerezni a lakást…” – írta a neten egy kommentelő.

A törvényesség látszatát keltik

A lakásmaffia lényege az, hogy voltaképpen minden törvényesnek tűnik. A 90-es években úgynevezett opciós kölcsönügyleteket írattak alá a tulajdonossal közjegyzőnél, és ennek alapján potom „kölcsönért” cserébe megszerezték a lakást. Most eltartási szerződést kötnek, vagy lakottan, haszonélvezettel terhelten veszik meg a magányos idős ember lakását, lényegesen áron alul. Amikor egy magányos, idős beteg elhalálozik és nincs idegenkezűségre utaló jel, többnyire nem is vizsgálják a halál okát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast