Létrehozva: 2019.11.09.

Megdöbbentő, mit adott elő a rendőröknek a brutális szikszói kettős gyilkosság gyanúsítottja

Állítja, nem is ölhette volna meg az idős házaspárt.

Lezárult a nyomozás a brutális szikszói kettős emberölés ügyében – tudta meg a Vasárnapi Blikk. Információik szerint az egész országot megrázó gyilkosság polgárőr gyanúsítottja, Sz. Sándor még utolsó próbálkozásként, előadta a rendőröknek, hogy az idős házaspár erőszakos halálának időpontjában nem is volt a bűncselekmény helyszínén, hanem a borsodi település határában füves cigarettát szívott éppen.

Úgy tudni, arra a kérdésre, hogy miért csak a nyomozás finisében állt elő ezzel a verzióval, azt válaszolta: szégyellte családja előtt a kábítószerezést.

„Amikor a védencem elmondta, hogy hol tartózkodott a kérdéses időben, a rendőrség azonnal kirendelt egy szakértőt. Ő a cellainformációk elemzését követően megállapította, hogy a gyanúsított az idős házaspár házának közelében volt, sőt még egy telefonhívást is lebonyolított a gyilkosság időpontjában. Ennek ellenére védencem továbbra is kitart amellett, hogy nem ő követte el a gyilkosságot” – közölte dr. Lichy József ügyvéd.

2011-ben megölték otthonában a 83 éves János bácsit és a 79 éves Gizike nénit. A házaspárt a gyilkos egy székhez kötözte és addig ütötte a fejüket egy baltával, amíg bele nem haltak. Gizike néni és párja holttestét másnap az egyik szomszéd találta meg.

A gyilkosság hírére a településen falugyűlést tartottak, ahol többek között felszólalt a polgárőrség akkori vezetője, Sz. Sándor is. A férfi felhívta a figyelmet a közbiztonság megerősítésére, illetve reményét fejezte ki, hogy a kegyetlen gyilkost minél hamarabb elkapja a rendőrség.

Az ügyben hét évvel később, tavaly történt áttörés, amikor kiderült: a helyszínen rögzített anyagmaradványok egyezést mutattak a pár házzal arrébb élő Sz. Sándor DNS-mintájával.

Miután kiderült, hogy a volt polgárőrt mivel gyanúsítják, családja teljesen elállt mellőle, sőt a lánya lebuktatta, amikor hamis alibit akart magának igazoltatni. Sz. Sándort különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják, élete végéig ülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra