Létrehozva: 2021.09.17.

Megdöbbentő fotók: Elképesztő állapotok uralkodnak Zugló utcáin

A Metropol iszonyú állapotokat ábrázoló képeket kapott több olvasójától, amik megmutatják, milyen állapotok vannak most Zugló utcáin, illetve más kerületekben. A főpolgármester 3000 utcai szemetest szereltetett le „spórolásból” Budapesten. Már látszik az eredménye: lassan az egész várost elönti a szemét.

Egész Budapestet érintő problémával kapcsolatban kereste meg a Metropol napilapot több olvasó. Nagy gondok vannak Zuglóban is, a képek ezt igazolják.

Fotó: olvasói fotó

Sok zsáknyi és doboznyi szemét az utcán hever, az emberek elszórják a használt maszkokat, üdítős és sörös dobozokat, még egy egész torta is akadt az egyik megállóban. A szemetesek pedig elkezdtek eltűnni. Mintegy 3 ezer kukát szerelt le az elmúlt hónapokban a fővárosi önkormányzat, hogy ne kelljen költeni a szemét elszállítására, emiatt Budapest utcáin zsákokban áll már a hulladék.

Karácsony Gergelyék tehát a főváros 11 ezer nyilvános szemétgyűjtőjének a negyedét leszereltették. Ezzel az akcióval 120 millió forintot akartak megspórolni, ami a főváros 390 milliárdos költségvetésének mindössze 0,03 százaléka.

Az elpazarolt sütemény (Fotó: olvasói fotó)

Egyébként az is megfigyelhető Zuglóban, hogy a növények is gondozatlanok, a fák tövében sok az eldobált sörösdoboz, melyek már nem is látszanak ki a gazból.

Lassan a fák magasságával vetekszik a gyomok mérete (Fotó: olvasói fotó)

Karácsonyék szemétdombbá változtatják Budapestet

A kormány 2020 februárjában hirdette meg a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, melynek egyik fontos célja Magyarország megtisztítása az évek alatt felhalmozódott illegálisan lerakott hulladéktól. Ehhez kapcsolódik a Tisztítsuk meg az országot! program is, melynek keretében több mint huszonötezer tonna illegális hulladékot számoltak fel áprilisig. Éppen ez ellen megy Karácsony Gergely, és az FKF Zrt., akik az utcai szemetesek nélkül, vagy éppen az ürítésükről „elfelejtkezve” szemétdombbá változtatják a fővárost.

A köztéri hulladékgyűjtők üzemeltetését a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a FKF Nonprofit Zrt. végzi. A kukákat a csökkentett számuk miatt éppen hogy gyakrabban kéne üríteniük, azonban ezt úgy tűnik, nem végzik el. Ennek következtében gyakran egész lakótömbök válnak szemétdombbá.

Csak a szemetes tetejét hagyták fent (Fotó: olvasói fotó)

Szintén Zuglóban az egyik jegykiadó automata mögé egy kidőlt oszlopot támasztottak, ha már el nem viszik, legalább ne legyen útban.

Mivé vált Budapest? (Fotó: olvasói fotó)

Mint írják, ez nem egyedi eset, egy másik olvasó a XIII. kerületből küldött egy hasonlóan nem túl bizalomgerjesztő képet. Angyalföldön sem jobb a helyzet... (Fotó: olvasói fotó)

Meddig kell még tűrniük a budapestieknek ezeket a szeméthalmokat ?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán