Létrehozva: 2018.09.14.

Megdöbbentő! Ezért nem segítettek a járókelők a játszótéren összeesett tinilányon

Fiatal albertirsai lány rogyott össze a helyi játszótéren, a járókelõk pedig simán elmentek mellette.

Szerző Ripost

Drogosnak hitték a járókelők, azért mentek el mellette

– tudósít a Blikk.

Pedig a mindössze 12 éves lánynak agyvérzése volt.

Egyedül egy polgárőr, Szemők István nem ment el mellette, ő hívott mentőt. Szandra így neki köszönheti, hogy még ma is életben van.

A lap szerint a szülőket a lány maga hívta fel, de nem tudott összefüggően beszélni. Rájöttek, hogy baj van és rohantak hozzá, útközben a mentőszolgálat is értesítette a szülőket.

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor közölték: a lányának agyvérzése van, átszállítják a budapesti idegsebészetre!

- mondta  a lány édesanyja a Blikknek.

Szandra már jól van és hálás a megmentőjének.

A felnőttekhez képest gyerekkorban ritkább a sztrók előfordulása: 100 ezer fiatalból tízet érint. A gyermekeknél főleg rejtett szívbetegség és vérszegénység okozhat szélütésnek is nevezett agyvérzést. A közömbös albertirsai járókelők viselkedésére viszont nincs elfogadható magyarázat...

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén