Létrehozva: 2020.01.21.

Megdöbbentő, aszteroida darabja hullott a Földre

Veszélyben a Föld? Helyi idő szerint 2017. április 29-én hajnalban egy lassú, fényes tűzgömb tűnt fel Kiotó felett.

A Japán Csillagászati ​​Obszervatórium csapata most végre választ találhatott rá, hogy mi is okozta a különös jelenséget – írja a Digital Trends.

Kaszuga Tosihiro, a csapat tagja szerint az objektum hasonló pályát írt le, mint a 2003 YT1 jelű aszteroida.

A szakemberek szerint a meteor erről az égitestről szakadhatott le. A közel 2 kilométeres aszteroida esetenként igen közel halad el a Föld mellett. Mérete és közelsége miatt a 2003 YT1-et a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolják.

Így szemmel tartják, ugyanis visszafordíthatatlan károkat tudna okozni. A szakértők szerint az égitestről időnként törmelék válik le, ez idézhette elő a 2017-es kiotói eseményt is. Kaszuga úgy véli, hogy az aszteroida maradványai az elkövetkező 10 millió évben a Földre hullhatnak, aminek biztosan nem fogunk örülni.

A 2017-es kiotói tűzgömb ugyan látványos volt, de nem volt elég nagy ahhoz, hogy a felszínt is elérje. Idővel azonban érkezhet egy nagyobb darab, amely már akár be is csapódhat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát