Létrehozva: 2021.06.16.

Küzdött a fájdalommal: Így mentették meg a megcsonkított Szerénykét

A megcsonkított macska évekig kóborolhatott Pest megyében, amikor egy szörnyű fájdalmakkal járó rákbetegség kezdte gyötörni.

Hatalmas szerencséje volt Szerénykének, a tarka macskának! Az állat mindössze ötéves, de szörnyű fájdalmakat kellett elszenvednie kóbor macskaként: a fehér-szürke cica mindkét fülén laphámrák kezdett úrrá lenni, de épp időben mosolygott rá a szerencse. Az egyik budapesti járókelő szúrta ki az akkor még szörnyen kinéző állatot, és úgy döntött, megmenti az életét. „Elvitte Szerénykét egy állatmenhelyhez, ahol az egyik fülét levágták, hogy megfékezzék a daganat terjedését” – meséli Győrffy Viktória, az Ebremény Kutyavédő Egyesület munkatársa, akihez a történtek után nem sokkal került a megcsonkított macska.

Hatalmas szerencséje volt

A sokat szenevedett macska még sokáig kóborolhatott volna étlen-szomjan, míg a kegyetlen betegség teljesen eluralkodik rajta. A Pest megyei hölgynél mindössze két hetet töltött, ahonnan a helyi kutyamenhely segítségével Viktóriáék gondoskodó kezei közé került.

Megmentették az életét

A laphámrák akár halálos is lehet, ezért az egyesület komoly elhatározásra jutott. Mindkét fülét – az egyiket szinte teljesen – amputálni kellett a macskának. „Szerényke jól viselte a műtétet, nemsokkal utána már dörgölőzött” – meséli Viktória a Ripost-nak.

Gazdit keresnek neki

A megcsonkított macska látványa megdöbbentette az internetezőket. Az egyesület a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt, hogy sikerrel megműtötték az állatot és most szerető gazdit keresnek neki. Mivel Szerénykét egyelőre zöld-barna varratok borítják a megműtött pontokon, az egyesület munkatársai kezdetben azon aggódtak, hogy az örökbefogadó családokat elrettenti majd a macska látványa. De szerencsére nem így lett. „Már most rengetegen érdeklődnek, és lassan elkezdjük kiválasztani a megfelelő családot neki” – meséli Viktória. A macskaszeretőknek komoly szűrőn kell átmenniük, hogy a cicát megkaphassák. „A mi alapszabályunk, hogy csak benti cicaként hagyhatják el az otthont az állataink, ráadásul Szerényke speciális törődést igényel.”

Mi az a laphámrák?

A laphámrák szerencsére nem halálos betegség, de az embereket és az állatokat is sújtja. A rák főként a magas területeken élő vagy az UV-sugárzásnak intenzíven kitett állatokon, köztük macskákon jelenik meg. A fehér és világos szőrű macskák jóval veszélyeztetettebbek társaiknál. A laphámnál sebek és szövetszaporulatok fordulhatnak elő az állat szinte bármely testrészén. Leggyakrabban azonban az orr elülső része, a szemhéjak és a fülkagyló szélén uralkodik el a rák. A sebeket műtéttel lehet eltávolítani.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"