Létrehozva: 2017.09.10.

Megbolondul az időjárás, mutatjuk, mi vár ránk

Vasárnap még ki lehet élvezni a szeptemberi nyarat, de jövõ héten már jön a durva idõ.

Vasárnap a Dunától keletre számíthatunk sok napsütésre, a Dunántúlon több felhő lehet az égen, de csak nyugaton fordulhat elő a késő délutáni óráktól egy-egy futó zápor.

Sokfelé élénk lesz a délies szél, északnyugaton időnként erős lökések is előfordulhatnak. Hajnalban az Északi-középhegység térségében és foltokban a középső tájakon pára, köd kialakulhat.

Reggel 11-17, délután 26-31 fok között alakul a hőmérséklet. Nem lesz front a térségünkben.

Hétfőn változóan, erősen felhős időre van kilátás, de csak jelentéktelen csapadék fordulhat elő, kezdetben elszórtan a Dunántúlon, majd délután nyugaton. A délies szél elsősorban nyugaton, északnyugaton erősödhet meg. A legmelegebb órákban 27-33 fokot mérhetünk, délen várható a legmelegebb idő.

Keddre egy hidegfront érkezik, így kezdetben többfelé, délután főként keleten, északkeleten számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. Feltámad az északnyugatira forduló szél, mely lehűlést hoz, a Dunántúlon és északon a 20 fokot sem fogja elérni a csúcshőmérséklet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten