Létrehozva: 2016.04.04.

Meg fogsz lepődni! Évi 300 ezret hoz az ötödik elem

Az ötödik elem most nem a Bruce Willis-Milla Jovovich féle sci-fi mozi, hanem immár realitás. Hiszen a nemzeti otthonteremtési közösségekrõl (nok) szóló törvény ismételt elfogadásával akár évi 300 ezer forinthoz juthatnak, akik ezt a megtakarítást választják. Ezzel a lehetõséggel kiegészülve már ötféleképpen segíti az otthonteremtést a kormány.

Az ötféle támogatás elemei: az áfacsökkentés; a vissza nem térítendő támogatások, vagyis a családok otthonteremtési kedvezménye (csok); a kedvezményes, államilag támogatott hitel; az engedélyezési támogatások egyszerűsítése és nok – mondta sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba.

 


A nok-kal a kormány újfajta módon szeretné támogatni azokat, akiknek lakáscélú megtakarításaik vannak: az állam az éves befizetések után 30 százalékos támogatást ad, amely legfeljebb évi háromszázezer forintot jelent. Ez 3 millió forintos támogatást is hozhat tízéves időtávlatban, ami jelentősen több, mint a lakástakarék-pénztári befizetésekhez nyújtott állami támogatás - hangsúlyozta Dömötör Csaba, hozzátéve, mindenki szabadon eldöntheti, melyik lehetőséggel kíván élni.
 

Nok-kalauz

A nok-hoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással kiválasztanak a legalább 10 éves futamidő alatt.

 

 

A konstrukcióhoz állami támogatás is jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani.

 

A közösséget egy szervező cég működteti, és az kezeli annak vagyonát is. A szervező Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaság lehet, amelynek alaptőkéje legalább 100 millió forint. Egy szervező több közösséget is működtethet, amelyért a tagok szervezési díjat fizetnek.

 

Az új lakóingatlan szerződéses értéke tízmillió és negyvenmillió forint között lehet.

 

 

Újonnan bekerült módosítások

 

A köztársasági elnök kritikáit figyelembe véve a jogszabály úgy módosult, hogy a közösségszervező köteles folyamatosan fenntartani a törvényben meghatározott tartalék szintjét. A kiszámítható működés érdekében a rendkívüli befizetések összegét a hátralék 40 százalékában maximalizálják, míg a licitekét annak 60 százalékában,

 

a közösség pedig a tevékenységét – az előre megjelölt időtartamon túl – addig folytatja, amíg minden tagja ingatlanhoz nem jut.

 

A törvény kimondja azt is, hogy a szervező zrt. vagyona elkülönül az általa működtetett nok vagyonától.

 

Így áll a csok                

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról tájékoztatott, hogy az év első két hónapjában összesen 2400 csok igénylést fogadtak be a bankok mintegy hatmilliárd forint értékben. Elmondta: az új lakások iránti támogatás 55 százalékát három gyermeket nevelő vagy vállaló családok nyújtották be, ami azt mutatja, a csok minden eddiginél jobban tudja támogatni a nagycsaládosokat. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a csok tavaly júliusi bevezetése előtt havonta mindössze ötven család tudott élni az akkori szocpollal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin