Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.12.

Mától érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány a gazdasági újraindítási akcióterv részeként döntött arról, hogy fokozatosan visszavezeti a 13. havi nyugdíjat, amely 2024-re teljesen visszaépül.

Akik utalással kapják a nyugdíjukat, már pénteken hozzáférhetnek az emelt juttatáshoz, akik pedig postai úton, azok a jövő hét elején várhatják a kézbesítőt az összeggel.

Még idén jöhet az újabb emelés

A kormány 2012 óta a tervezett inflációval megegyező mértékben emeli a nyugdíjakat, ha pedig a tervezettnél mégis nagyobb volt a drágulás, akkor korrekciót alkalmazott. Az állam 2017-ben fizetett először prémiumot, amit a GDP 3,5 százalékos bővülése tett lehetővé. A nyugdíjprémiumra 2021-ben is jó esély van.

Fotó: 123RF

Így építik vissza a 13-ik havi nyugdíjat

A plusz egyhavi nyugdíjat az idősek legnagyobb horderejű juttatásának nevezte Farkas András, a NyugdíjGuru alapító-főszerkesztője. Kiemelte, hogy minden heti plusznyugdíj 2 százalékos emelésnek felel meg, ez olyan, mintha nem 3, hanem 5 százalékkal emelték volna a járandóságot. Jövőre már plusz 4, 2023-ban 6, 2024-ben pedig, amikor visszaépül teljes egészében, már 8 százalékos emeléssel lesz egyenértékű a plusznyugdíj. A szakértő emlékeztetett: 2010 és 2014 között a tényleges inflációnál nagyobb mértékben emelték a nyugdíjakat, ezzel – mint mondta – létrejött egy rejtett 13. havi nyugdíj.

Emelkedett az időskorúak munkakedve

A foglalkoztatónak nem kell megfizetnie sem a szociális hozzájárulásii, sem a szakképzési hozzájárulási adót a nyugdíjas alkalmazottja után. Így a munkavállaló 18,5 százalékkal, a munkaadója pedig 17 százalékkal jár jobban. Farkas András emlékeztetett, hogy amikor a kormány meghozta ezeket az intézkedéseket, hatalmas volt a munkaerőhiány a gazdaságban. A KSH legutóbbi adatai szerint 2019-ben emelkedett az időskorúak aktivitási rátája, és koronvírus-járvány előtt mintegy 200 ezer nyugdíjas dolgozhatott. A pandémia miatt közülük most körülbelül 100 ezren nem dolgoznak, de később várhatóan visszatérnek a munkába.

Novák Katalin (Fotó: MTI)

 

A ma érkező 13. havi első részlete, átlagnyugdíj esetén 37 650 forint többletet jelent – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook-oldalán. Idén plusz egyheti, jövőre kétheti, utána háromheti, majd egy teljes havi nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is – tette hozzá. Novák Katalin elmondta, hogy a költségvetésből 90 milliárd forintot fordítanak erre: 77 milliárdot az öregségi nyugdíjban, 13 milliárdot a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre.

Halász János: a nyugdíjasok a bajban nem számíthatnak a baloldalra

A Fidesz-KDNP kormányzása óta garantált az inflációkövető nyugdíjemelés. Az idősek megélhetését a mai napig védik rezsicsökkentéssel, emellett rezsiutalvánnyal és nyugdíjprémiummal is segítették őket az elmúlt években – mondta Halász János. A Fidesz-frakció szóvivője videónyilatkozatban tért ki arra: Gyurcsány Ferenc és a baloldal elvette az idősektől az egyhavi nyugdíjat, hagyta elértéktelenedni az időskori juttatást, háromszorosára emelte a gáz, duplájára az áram árát. Még az orvosi ellátást is fizetőssé akarták tenni a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP megbecsüli az időseket és a koronavírus-járvány okozta válságban is segíti őket a 13. havi nyugdíj visszaépítésével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Bayern München edzőjével egyeztet az Újpest

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát