Létrehozva: 2021.06.12.

Már most javulnak a számok a belföldi turizmusban

A turisztikai ügynökség vezérigazgatója kedvező fejleményekről beszél.

Már most meghaladják a számok a tavaly ilyenkori adatokat, így minden remény megvan a turizmus gyors és sikeres felépülésére – egyebek mellett erről is beszél a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a legújabb podcastban.

Guller Zoltán sokat vár a hazai turizmustól
Fotó: koronavirus.gov.hu

Guller Zoltán arról is beszámol, hogy májusban a vendéglátóhelyek forgalma megduplázódott.

Íme a teljes podcast:

Az oltásoknak köszönhetően véget ért a koronavírus-járvány harmadik hulláma Magyarországon – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi, online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta, mind a járványügyi adatok javulnak, mind a szennyvízben mért víruskoncentráció alacsony, ugyanakkor a vírus továbbra is „itt van velünk”, és az oltás felvétele a legjobb védekezés.

Közölte: 5 278 680-an kapták meg valamely védőoltás első adagját, míg a másodikat 4 027 056 ember. Ezzel az oltási aránnyal továbbra is a második helyen van Magyarország – Málta után – Európában – fűzte hozzá.

Ismertetése szerint minden oltópont működik, és a vakcinaszállítmányok is folyamatosan érkeznek. Kedden és szerdán 375 570 Pfizer-, csütörtökön 36 ezer Janssen-, pénteken 64 800 Moderna-vakcina érkezik az országba.

Regisztráció oltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/

Müller Cecília közölte azt is: kizárólag orvosi javaslat alapján, de lehetővé teszik egy másfajta oltás felvételét annak, akinél az első adag beadása után valamilyen reakció lép fel. Ez kizárólag orvosi javaslatra történhet – hangsúlyozta.

Elhangzott: a 22. héten a koronavírus szennyvízben mért örökítőanyagának mennyisége országos szinten is alacsonyan stagnál, de még nem éri el a tavaly nyáron mért szintet.

Ismertetése szerint a vizsgált minták többségében nem változott az örökítőanyag mennyisége, továbbra is alacsony a koncentráció, Szombathelyen és Miskolcon van minimális emelkedés, míg Székesfehérváron és Tatabányán továbbra is csökken az örökítőanyag mennyisége a korábban mért magasabb szinthez képest.

A részletekről elmondta, a 22. héten 29 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az azt megelőző héthez képest, az elmúlt napon 117 új fertőzöttet regisztráltak és 17-en haltak bele a fertőzés valamely szövődményébe. Kórházban 591 embert ápolnak, közülük 63-an vannak lélegeztetőgépen.

A 22. héten az új fertőzöttek 22 százaléka továbbra is a 40-49 éves korosztályból került ki – mondta a szakember. A területi eloszlást nézve a fertőzöttek 17 százaléka Pest megyei, 16 százaléka budapesti, 11 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyei. A legkevesebb fertőzött – 2-2 százalékkal – Tolna és Komárom-Esztergom megyei volt.

A 29 százalékos országos csökkenésen belül a legjelentősebb csökkenést Komárom-Esztergom megyében mérték, itt 60 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma a 22. héten az azt megelőző héthez képest. Szintén nagyarányú volt a csökkenés Baranya megyében (55 százalék), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (53 százalék).

Müller Cecília elmondta azt is, hogy eddig 5 millió 294 ezren regisztráltak oltásra, és 92 százalékuk meg is kapta azt.

Oltást felvenni nincs késő – jelezte, hozzátéve, hogy „egy kicsit fellélegezhetünk”, de a vírus jelen van.

Mindenki előtt nyitott a lehetőség, ha oltást szeretne, jelenleg hatféle vakcinával oltanak. Egyben jelezte, levelet írt a háziorvosoknak, hogy amennyiben ismernek praxisukban olyan embert, aki még nem regisztrált vagy kapott oltást, ajánlják fel segítségüket.

Kérdésre az országos tisztfőorvos beszélt arról is, hogy nem térnek el az oltási protokolltól, tehát a fertőzésen átesettek is két oltást kapnak. Hozzáfűzte: az oltás erőteljesebb és hosszabban tartó védettséget ad, mint a vírusfertőzés.

Arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e egy harmadik dózis beadására, Müller Cecília azt válaszolta: erre bármelyik oltóanyagnál szükség lehet. Ugyanakkor hozzátette: erre még nem lehet válaszolni. Amennyiben a harmadik oltás szükségessége tudományosan beigazolódik, Magyarország követni fogja azt.

Jelezte: van elegendő oltóanyag, ha mégis szükségessé válik egy harmadik oltás.

Megemlítette azt is, hogy a vírusvariánsoknál új „nevezéktant” vezettek be, tehát már nem a felismerésük földrajzi helye szerint nevezik a mutációkat. Így a brit variánst innentől kezdve alfa-, a dél-afrikait béta-, a brazilt gamma-, az indiai mutáns delta-variánsnak nevezik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast