Létrehozva: 2019.11.27.

Már lélegeztetőgépre van szüksége az SMA-s Noelnek

Lélegeztető és köhögtető gépre van szüksége a kis Noelnek, akinek családja Zente és Levente után harmadikként próbálja meg összegyűjteni a Zolgensma-kezelésre szükséges 700 millió forintot. A 4 hónapos kisfiú jelenleg kórházban van.

Újabb hírek érkeztek a kis Noelről. Ő a harmadik magyar kisgyermek, akinek családja megpróbál összegyűjteni 700 millió forintot a Zolgensma gyógyszerre.

Zente már október végén megkapta az SMA1 betegséget kezelő génterápiát, és kedden Levente vénájába is lecsorgott a méregdrága gyógyszer. A kis Noel még csak 4 hónapos, betegségét nemrég diagnosztizálták, és egy hónapja kapta meg az első, életmentő Spinraza kezelést.

Az állapota azonban aggodalomra ad okot: édesanyjával nemrég kórházba kellett vonulniuk, ahol a kisfiú légzését és tüdejét vizsgálták.

„Noel rekeszizma egyre gyengébb. A gyógytornászunk szerint ezért kezd deformálódni a mellkasa és gerince is. Lélegeztető gépet kell majd alváskor használnunk” – fejtegette Hilda, a kisfiú édesanyja.

A készüléket már megkapták a kórházban, a következő napokban megtanítják használni is. Emellett egy köhögtető gépet is kap kölcsönbe a család. Nagy szükségük van a segítségre, ugyanis a szülők egyszerű emberek egy Nagyvárad melletti kis erdélyi faluból.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk