Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.14.

Már látni a HÉV-felújítás első jeleit a szentendrei vonalon

Óriási változások jönnek az immár a MÁV-hoz tartozó HÉV különbözõ szakaszain. A szentendrei vonalon már látni a felújítás elsõ jeleit. Több megállóhoz ugyanis esõbeállókat helyeztek ki. De sorra kerül a hálózat többi vonala is.

Még novemberben került nyilvánosságra a Magyar Közlönyben több kormányhatározat, melyekben a fővárosi HÉV-vonalak felújításáról írnak, illetve az is napvilágra került, hogy összekötnék a H8-as és H9-es vonalakat a kettes metróval – ahogy azt a %Ripost% már korábban megírta.

Mindez 2027-ig valósulhat meg, ám néhány kisebb változtatást már most érzékelhetnek az utasok. A szentendrei vonalon ingázók kényelmét szolgálva, Budakalász-Lenfonó és Pomáz állomásokon esőbeállókat építettek a MÁV-HÉV szakemberei.

A társaság közleménye szerint 2019 első negyedévében Szentistvántelepen, Budakalászon és Rómaifürdő megállóhelyeknél is építenek esőbeállókat, de a társaság többi vonalán is elkészülnek az utasokat védő építmények.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát