Létrehozva: 2020.11.26.

Már igényelhető a támogatás, amivel rengeteg munkahely megmenekül

A szálláshely-szolgáltatók számára elérhetővé vált az elmaradt foglalásaik utáni 80 százalékos támogatást.

Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít.

A kormány ismét azonnali lépéseket tett a turisztikai szektor megsegítésére, és néhány nappal a miniszterelnöki bejelentés után, már éjjel megjelentek a részletszabályok a támogatás igénybevételére vonatkozóan. A kompenzációt minden, az NTAK-ba regisztrált szálláshely megkapja, amennyiben november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra a rendszerbe. A visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének a 80 százaléka. A támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

Az elektronikus űrlap kitöltése egyszerű, csak néhány kattintást igényel az NTAK felületén, az igénylésre 30 nap áll rendelkezésre, a folyósítás pedig legkésőbb december 31-ig megtörténik. A minél gyorsabb kifizetés érdekében javasolt december 20-ig az igényléseket beküldeni – írták.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta: valamennyiünk érdeke, hogy minél több szolgáltató folytathassa tevékenységét, és a szálláshelyek a jövőben is versenyképes szereplői legyenek az újrainduló turizmusnak. A mostani intézkedések nyomán több ezer turisztikai vállalkozás részesül több milliárd forint támogatásban.

Támogatás szálláshely-szolgáltatóknak a kieső bevételek után Mától igényelhető a szálláshely-szolgáltatók számára az a támogatás, amely a kieső bevételeik 80%-át megtéríti – jelentette be Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese. A támogatást minden, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált szálláshely megkapja, amelynek az NTAK-ban november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra. Részletek: https://tinyurl.com/y3fafabo Közzétette: Magyar Turisztikai Ügynökség – 2020. november 25., szerda

Hozzátette: ez segíti a munkahelyek megőrzését, az ott dolgozó szakemberek pályán tartását. A kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében megközelíti a 700 milliárd forintot, meghaladja a 2 milliárd eurót, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít – közölte.

Bővebb információ a támogatás igényléséről, felhasználásáról és az elszámolásról az info.ntak.hu oldalon olvasható.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

mandiner.hu

Orbán Viktor is reagált arra, hogy karhatalommal akadályozzák Brüsszelben a békepárti és migrációellenes konferencia megtartását

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Ennél jobb muníciót nem is kaphatott volna most a magyar kormány a Brüsszeltől

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is