Létrehozva: 2018.10.26.

Már az USA sem búvóhelye a NAV elől menekülő adócsalóknak

Kölcsönös adóügyi megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok nevében Varga Mihály illetve David B. Cornstein nagykövet.

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd és az együttműködés jellemzi

– hangsúlyozta Varga Mihály, aki ma hivatalában fogadta David B. Cornsteint, az USA magyarországi nagykövetét.

A megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta: a két ország kormánya egyetért abban, hogy a nemzetközi adókikerüléssel és a terrorcselekmények finanszírozásával szemben hatékonyabb fellépésre van szükség – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

A találkozón Varga Mihály és David B. Cornstein az országonkénti jelentéseket érintő adóügyi információcsere-megállapodást írtak alá, amely hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a nemzetközi adókikerüléssel szemben, valamint elősegíti, hogy a multinacionális vállalatok is maradéktalanul megfizessék az adott államot megillető közterheket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek