INSIDER

Már 31 magyar életét megmentette a vérplazma terápia

Eddig 31 koronavírussal fertőzött magyar ember életét mentette meg a vérplazma terápia. Ám mivel a több, mint 528 önkéntes jelentkezőből végül mindössze 75 gyógyult betegtől tudtak plazmát levenni, nagyon fontos, hogy minél többen jelentkezzenek, akik átestek a koronavíruson.
  • Szerző: Ripost

A Testnevelési Egyetem kutatóidr. Lacza Zsombor tudományos rektorhelyettes és az Orthosera vezetésével – a világelsők között fejlesztették ki a koronavírus ellen a vérplazma terápiát, ami jó eséllyel megakadályozza a halálos citokin-vihart a tüdőben.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Dr. Lacza Zsombor Fotó: Markovics Gábor

„A plazmának az az előnye, hogy szinte azonnal hat, a beadását követő napon már jelentősen csökkennek a tünetek” – mondta el lapunknak dr. Lacza Zsombor.

Fotó: Semmelweis Egyetem

Ahhoz azonban, hogy a beteg gyógyulási esélye nőjön, a szérumot a kórházba kerülés után lehetőleg 3 napon belül meg kell kapnia. Ugyanennyire számít a gyorsaság a plazmaadásnál is, mert ahogy telik az idő, úgy csökkenhet az ellenanyag mennyisége a szervezetben.

Fotó: Markovics Gábor

„Eddig minden tizedik jelentkezőtől tudtunk csak plazmát venni, mert nem mindenkinek a szervezete termel ellenanyagot vagy nem elegendőt” – magyarázta lapunknak a kutató. „Vannak, akiknek már a torkában ellenanyag képződik és ott el is pusztul a vírus, egy másik mód, amikor a sejtes immunválasz esetén a sejtek megeszik a vírust, ellenanyag ilyenkor sem termelődik.”

Fotó: Testnevelési Egyetem

Eddig 67 beteg kapott vérplazma készítményt, 31 beteg már meggyógyult.

Várják az újabb jelentkezőket!

18 és 65 közötti, a koronavírus-fertőzésből kigyógyult betegek jelentkezését várják, akik nem szenvednek egyéb krónikus betegségben. Jelentkezni az [email protected] e-mail címen, vagy a 06 70 363-87-68-as telefonszámon lehet!

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?