Létrehozva: 2018.12.07.

Már 300 millió forintot költöttek VV Fanni keresésére

Az egykori valóságshow-sztár hozzátartozóinak ügyvédje szerint a nyomozás lezárása várható. Szerinte a holttest elõkerülésérõl lemondtak a hatóságok.

A Napi Ász úgy tudja, hogy a hatóságok már 250-300 millió forintot költöttek el az ügyre.

A nyomozás hivatalosan még tart Novozánszki Fanni eltűnésének ügyében.

„Én is már most arra készülök, hogy talán egy-két héten belül iratmegismerés lesz, illetőleg az iratokból is megkapom azokat a másolatokat, amiket igénylünk" –mondta dr. Lichy József ügyvéd.

Az ügyvéd szerint a hatóságok nem akarnak tovább nyomozni, mert a rendőrség biztos abban, hogy az a férfi követte el a gyilkosságot, akit meggyanúsítottak vele. B. László egy éve előzetesben ül.

A holttest felkutatására költött összeg már az első hónapban elérte a 100 milliót a víz alatti kutatások miatt – írja  a lap. Erdei és föld alatti keresés is volt, de a hemogenetikai szakértői vélemény is sok pénzbe került.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zuglói iskolából tűnt el egy fiatal lány

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára