Létrehozva: 2021.06.13.

Magyarul beszélt Lajos atyához Ferenc pápa, ezt mondta

A pápa az elsők között szólította meg Lajos atyát a várakozó tömegben. A magyar pap szerint váratlanul mosolygott rá a szerencse.

Félezren vártak május 26-án a szentatyára a vatikáni Szent Damazusz-udvaron, a tömegben egy magyar pap, Jávorka Lajos atya is jelen volt. Lajos atya a Fokoláre-mozgalom tagjaként négy éve teljesít szolgálatot Rómában és nyári pihenője előtt még utoljára tett egy tiszteletlátogatást a Szent Péter Bazilika falai között. Nagyon meglepődött, amikor Ferenc pápa kezet fogott vele.

A magyarok üzenetét adta át

„Büszke vagyok a magyarságra, hogy ellátogat hozzánk” – mesélte az atya a Ripost-nak. „Örömmel meséltem el a szentatyának, hogy a római közösségünk különösen kispapokért és atyákért dolgozik. El tudtam neki mondani, hogy magyar vagyok és várjuk Budapestre az Eucharisztikus Kongresszusra”. Ferenc pápa arra kérte, vegye le a maszkját, majd olaszról átváltott magyarra: „Köszönöm szépen” – reagált kedvesen Lajos atya szavaira.

A véletlennek köszönheti

Az atya a Ripost-nak elmondta, mindössze két mondattal készült a nagy találkozásra és nem is hitt benne igazán, hogy pár szót válthat a szentatyával. „Egy gyerekes anyuka állt mellettem a sorban, ezért szinte biztos voltam benne, hogy csak a gyermek és az anyja felé fordul majd” – mesélte Lajos atya a Ripost-nak.

A szentatya kérésére Lajos atya levette a maszkját (Fotó: Jávorka Lajos)

Felkapta a média

A találkozás mindössze néhány perc alatt történt, a helyi média mégis ráharapott. Lajos atya a Vatican News-nak elmondta: hatalmas öröm volt neki, hogy a szentatya várja a magyarokkal való találkozást. A Ripost megtudta, nem Ferenc pápa az egyetlen, akivel Lajos atya találkozott, a magyar papnak korábban négyszer is volt lehetősége II. János Pál pápával találkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán