Létrehozva: 2021.03.19.

Már 1 millió 478 ezer a beoltottak száma Magyarországon

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 477 554 embert oltottak be Magyarországon, közülük 444 451-en már a második oltást is megkapták.

Szerző ripost

A péntek reggeli koronavírus-adatok szerint 1 477 554 embert oltottak be Magyarországon, közülük 444 451-en már a második oltást is megkapták. .

Koronavírus: kiderült, hány embert oltottak be

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának péntek reggeli adásában elmondta, ez a szám péntek estére eléri majd a másfél milliót.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 8-tól két hétre szigorította a korlátozásokat, amelyeket a miniszterelnök mai bejelentésének megfelelően március 22-től újabb egy hétre meghosszabbít. A védelmi intézkedések a következők.

  • A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.
  • A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.
  • A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javasolnak. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-mint
  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat.
  • Az éttermekben továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.
  • Szigorítják a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák.
  • Kiterjesztik a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.
  • A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.
  • A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

    A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek.

    Az időseket különösen kérik, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.

    Csütörtökön újabb vakcinaszállítmányok érkeztek: 54 ezer adag Moderna és 21 ezer 600 adag AstraZeneca. Ez utóbbi kevesebb, mint harmada a korábban ígért szállítmánynak, és a következő hetekben is csak csökkentett szállítmányok várhatóak. Mindkét oltóanyagot a regisztrált idősek oltására fogják elsősorban használni. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás, és már több mint 1,5 millió a beoltottak száma és hazánk ezzel immár a második helyen van az átoltottságban az uniós ranglistán. A baloldal hazugságaival ellentétben nem áll több millió adag vakcina raktárakban, az eddig Magyarországra érkezett oltóanyagok nagy részét már beoltották első és második oltásokra, minden az országba érkező vakcinát rövid időn belül kiszállítanak az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az a vakcina, amely már az országban van, de éppen még nincs beoltva, az vagy második körös oltásra biztonsági tartalék, vagy éppen kiszállítás alatt van vagy hatósági vizsgálat alatt áll és annak befejezésig nem engedélyezett az oltásra.

    Az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növeltük a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét. Magyarország így már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyagot várunk az uniós beszerzésből, ennek eddig a 7%-a érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca). Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már jelentette, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban a Johnson & Johnson oltóanyagát is, de ennek a szállítása várhatóan csak április második felében kezdődik el. A Janssen vakcinából 4,36 millió adagot vár Magyarország, amely ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé, mert ez az első olyan vakcina, amely egydózisú.

    Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. A kínai vakcinából eddig három szállítmány érkezett, az első több mint félmillió adagos szállítmányt a háziorvosok gyakorlatilag mára eloltották a regisztrált idősek körében, a második 450 ezer adagos szállítmányt jövő héten kezdik felhasználni a már beoltott idősek második körös oltására. Az ezen a héten érkezett 100 ezer adag kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására használják majd.

    Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, a legutóbb érkezett 180 ezer adag első dózisú vakcina alkalmazását a Nemzeti Népegészségügyi Központ(NNK) hétfőn engedélyezte, és ezt a hét második felében szállították ki a kórházi oltópontokra, ahol a háziorvosok által beküldött regisztrált időseket oltják vele. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 4-én bejelentette, hogy a Humángyógyszer Bizottsága megkezdte az orosz fejlesztésű Szputnyik V (Gam-COVID-Vac) koronavírus elleni oltóanyag folyamatos felülvizsgálatát. Az EMA közleménye szerint az oltóanyag uniós kérelmezője az R-Pharm moszkvai székhelyű gyógyszergyár németországi leányvállalata.

    A magyar kormány a vakcinabeszerzések ügyében a nyilvánosság pártján áll. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten nyilvánosságra hozta a kínai és az orosz szerződéseket. Emellett a kormány arra kérte az Európai Bizottságot, hogy ők is hozzák nyilvánosságra a Brüsszel által kötött vakcinaszerződéseket.

     

    Szerző ripost

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

    origo.hu

    Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

    metropol.hu

    Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

    magyarnemzet.hu

    Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

    metropol.hu

    „Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

    vg.hu

    Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

    origo.hu

    Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

    astronet.hu

    Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

    ripost.hu

    Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

    ripost.hu

    "Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    "Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

    INSIDER

    Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

    INSIDER

    A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

    INSIDER

    Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk