Létrehozva: 2021.11.17.

Brutális állatkínzás: elcsalogatta a háztól, majd lelőtt két németjuhászt a magyar vadász

Vádat emeltek egy vadász ellen, mert meglőtt két németjuhászt. Az elkóborolt állatok gazdája már kereste kedvenceit.

Vádat emeltek egy hivatásos vadász ellen, aki tavasszal lelőtt két, az otthonából elkóborolt német juhászkutyát. Az egyik állat elpusztult, a másikat sikerült megmenteni – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vadászt és megbízóját minősített állatkínzás bűntettének kísérletével és rongálás vétségével vádolják.

Képünk illusztráció

Egy Szeged környéki településen élő nő tavaly április 27-én vette észre, hogy a tanyája mögötti, villanypásztorral körbekerített legelőn egy széttépett báránya fekszik. Körbekérdezve megtudta, hogy a környéken kóborol két németjuhász, amelyeket utóbb maga is látott. Mint később kiderült, az állatok elkóboroltak gazdájuktól, és ideiglenesen egy közeli tanya tulajdonosa fogadta be őket.

A nő felhívta hivatásos vadász ismerősét, azt kérve, hogy lője ki az állatokat. A férfi terepjáróval körbejárta a környéket, a tanya tornácán fekvő kutyákat semleges területre hívta, majd golyóspuskával, egy-egy lövéssel leterítette mindkettőt. Az egyik azonnal elpusztult, míg a másik, súlyosan megsérült állatnak sikerült visszafutnia a tanyára. Az elpusztult kutyát a férfi dögkútba dobta.

Időközben a közösségi oldalakon megjelent felhívásra jelentkezett az állatok gazdája is, aki a megsebzett kutyát állatorvoshoz vitte, így sikerült megmenteni az életét.

A vádlottak a sértettnek az egyik fajtatiszta kutya elpusztításával 250 ezer, a másik megsebesítésével 102 ezer forint kárt okoztak – ismertette a szóvivő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten