Létrehozva: 2019.09.02.

Magyar találmány mentette meg Miklós életét

Lászlóffy Miklós két születésnapot is ünnepelt az idei évben: a hagyományos mellett azt a napot is, amikor nemrég a halál torkából mentette meg egy magyar találmány. Az aprócska szerkezetre csak a két ujjunkat kell rátenni és pillanatok múlva már mutatja is az eredményeket.

A 45 éves férfi álmában sem gondolta volna, hogy egy halálos szívinfarktus kapujában áll, amíg teljesen véletlenül ki nem próbált egy magyar kutatók által kifejlesztett bankkártya méretű EKG- készüléket, melyet egy családon belül is bárki használhat. Miklós idén tavaszig boldogan élte életét, bár kicsit rohanósan és stresszesen. Négy gyermeket nevel, a legidősebb 20, a legfiatalabb mindössze 8 éves.

Rendszeresen sportolt

Orvosi műszereket forgalmazó mérnökként sokat dolgozott, de azért volt ideje hetente kétszer sportolni is, ráadásul egy alaposan megmozgató sportágat űzött: a tollaslabdát. Ennek egy része már a múlté, hiszen nemrég egy igen komoly nyílt szívműtéten esett át, úgy, hogy a betegségének korábban semmi tünete nem volt. Most hagyhatta el a kórházat.

Kíváncsiságból próbálta ki egy kiállításon

- A Magyar Kórházszövetség Kongresszusán az én cégem is kiállított. Itt láttam meg először a WIWE-t, egy érdekes magyar találmányt. Ez egy bankkártya méretű szívdiagnosztikai eszköz, gyakorlatilag egy mobil EKG-készülék. Mérnökileg is érdekes volt, és persze arra is kíváncsi voltam, hogy milyen eredményeim lesznek. Meglepődtem, amikor megláttam az adatokat, ráadásul nem csak egyszer

– mondta Miklós a Ripost-nak.

A diagnosztikai eszközt egy heves megyei magyar kisvállalat fejlesztette ki nemrég, az algoritmusa hátteréhez szükséges kutatást azonban több évtizedig végezte Prof. Kozmann György és a Pannon Egyetem csapata.

Tudni szeretnéd végül mi történt Miklóssal és miként is működik ez a kis készülék? Akkor keresd a hétfői Ripost napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin