INSIDER

Újabb fejlemények a halállistát készítő magyar radikális halálbrigád ügyében

További gyanúsításról adott hírt a Központi Nyomozó Főügyészség, elképesztő, miket mondott a meggyanúsított férfi.
  • Szerző: Ripost

Mint azt korábban a megírta, a magát „Magyar Felelős Nemzeti Kormánynak” nevező brigád Kulcson tartott gyűlésén halálos ítéletet mondtak ki ismert magyar politikusokra és közszereplőkre, s olyan mondatok hangzottak el, mint „megkérnélek benneteket, hogyha öltök, öljetek szépen! Ne haragból, ne indulatból, ne bosszúállásból”. A radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra: „az én ítéletem halál”. A gyűlésről videofelvétel is készült.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A férfi utolsó, hétfő reggeli élő videóbejelentkezésében egy kést szorongatva arról beszélt, hogy az általa említett politikusok már halálra vannak ítélve, s a Hosszú kések éjszakáját emlegette. Követőinek azt mondta, nem biztos, hogy szólni fog, mielőtt cselekszik, de már évek óta készen áll.

Legutolsó videója után a Terrorelhárítási Központ emberei kapták el P. Imrét és házkutatást is tartottak nála és több társánál is.

P. Imre elfogása.
Fotó: Terrorelhárítási Központ YouTube

Most az ügyben négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, míg a halálbrigád két vezetőjét egy hónapra letartóztatták.

„Az ügyben közölt újabb gyanúsítás szerint egy férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azzal, hogy legalább öt hasonlóan radikális nézeteket valló társával szeretne csatlakozni és együtt „szeretnének valami értelmeset tenni”. Ezen gyanúsított kifejtette azt a nézetét is „tiltakozni kell és el kell menni a fejüket levágni,… meg kell halljanak, nincs más!” – tudta meg lapunk a Központi Nyomozó Főügyészségtől.

Utóbbi férfit is elkapták, az ő további sorsáról pénteken fognak tárgyalni. A vezető buzdítására, hogy emberéleteket oltsanak ki, többen jelentkeztek. Szándékuk komolyságát jelzi az is, hogy már a módszerekről és a fegyverek beszerzéséről is megbeszélést folytattak.

Mint ismeretes kommandósok csaptak le a nagy követőtáborral rendelkező P. Imrére, a magukat „Magyar Felelős Nemzeti Kormánynak” nevező brigád vezetőjére hétfőn, a férfit emberölés előkészületével gyanúsítják.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében több helyszínen összehangolt akciókat hajtott végre, P. Imrénél is házkutatást tartottak...

A magát „Magyar Felelős Nemzeti Kormánynak” nevező brigád Kulcson tartott gyűlésén halálos ítéletet mondtak ki ismert magyar politikusokra és közszereplőkre, s olyan mondatok hangzottak el, mint „megkérnélek benneteket, hogyha öltök, öljetek szépen! Ne haragból, ne indulatból, ne bosszúállásból”. A radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra: „az én ítéletem halál”. A gyűlésről videofelvétel is készült.

P. Imre a információi szerint tanult ember: 1992-ben vegyvédelmi szakmérnökként diplomázott, valamint pszichológusi diplomával is rendelkezik. Valószínűleg utóbbi képzettségi is hozzájárult ahhoz, hogy annyi embert tudott maga mellé állítani és emberölésre buzdítani a magyar radikális halálbrigádban.

A férfi utolsó, hétfő reggeli élő videóbejelentkezésében egy kést szorongatva arról beszélt, hogy az általa említett politikusok már halálra vannak ítélve, s a Hosszú kések éjszakáját emlegette. Követőinek azt mondta, nem biztos, hogy szólni fog, mielőtt cselekszik, de már évek óta készen áll.

A férfi zavaros tévképzetei szerint a Magyar Állam egy külföldön bejegyzett cég, ami valójában nem létezik abban a formában, amiről mi tudunk. Ezzel indokolta, hogy nem szankcionálható az általa említett emberek életének kioltása.

„A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság közreműködött. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.” – írja Magyarország Ügyészsége.

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így lesz tökéletes a linzertészta
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?