Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.23.

Magyar fejlesztéssel tanulnak a spanyol diákok

A szoftver már 108 országot hódított meg, ám a spanyoloknál kötelezõvé is tették egy katolikus iskolában.

Ismét letették külföldön a névjegyüket a magyarok: ezúttal Spanyolországban tervezhetik az épületeket egy magyar fejlesztésnek köszönhetően. Egy katolikus magánegyetem ugyanis kötelező tananyaggá tette a magyar építészeti tervezőszoftvert.

A Navarrai Egyetem építészhallgatói és a magyar Graphisoft szoftverfejlesztő cég között született erről együttműködési megállapodás. A magyar szoftvert egyébként már a 80-as években kifejlesztették, és forradalmasította a tervezőszoftvereket. Sőt, azóta 108 országban használják, és oktatják, ám kötelezővé csak most tették.

Reicher Péter, a cég ügyvezető igazgatója a spanyol építészeknek elmondta: a magyar kormány által elindított Nemzeti Stadionfejlesztési Programot, a 2017-es vizes világbajnokságra készülő sportlétesítményeket és lehetséges olimpiai tréninghelyszíneket is ezzel a programmal modellezték tervezőik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát