Létrehozva: 2021.02.17.

Ez vár a kőbányai machetés gyilkosra, aki még a saját húgát is megerőszakolta

A Fővárosi Főügyészség a most 23 éves férfival szemben minősített emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A bíróság a vádlottat 20 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezett, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása végett.

A vádirat szerint a vádlott 2019. december 30-án a délutáni órákban a X. kerület, Harmat utcában követni kezdte a vele egy társasházban lakó és hazafelé tartó kiskorú sértettet.

A házban a vádlott hazament és magához vett egy bozótvágó kést és más fegyvernek minősülő tárgyakat is, azért, hogy a szomszédban lakó kiskorút bántalmazza, majd becsengetett hozzájuk. A lakásban a vádlottal korábban semmilyen kapcsolatban nem álló édesanya és kiskorú gyermekei tartózkodtak. Az ajtót az édesanya nyitotta ki, akire a férfi rátámadt és bántalmazni kezdte. Az édesanya utolsó leheletéig, hangosan kiabálva védte gyermekeit, a férfi az elfogástól tartva végül el is menekült. A nő a helyszínen életét vesztette.

Első fokú ítélet született a bíróságon (Képünk illusztráció)

A bujkáló támadót a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy napon belül elfogta és őrizetbe vette. A vádiratnak tárgya még az is, hogy a férfi 2019 decemberében egy másik sértett sérelmére szexuális bűncselekményt is elkövetett, illetve gyermekpornográf felvételeket szerzett meg.

A Fővárosi Főügyészség a terhelt ellen aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, minősített eseti szexuális kényszerítés bűntette, valamint – felvételek megszerzésében megnyilvánuló – gyermekpornográfia bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre.

A Fővárosi Törvényszék a mai tárgyaláson a férfit bűnösnek mondta ki, és 20 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen a főügyészség fellebbezést jelentett be a vád szerinti, súlyosabb minősítések megállapítása, valamint életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása végett. Az ügyészség a bűncselekmények tárgyi súlyára, valamint a férfi személyi körülményeire figyelemmel nem lát lehetőséget arra, hogy a vádlott a büntetésből feltételes szabadságra legyen majd bocsátható, ezért fellebbezésében indítványozta, hogy a bíróság zárja ki ennek lehetőségét. A vádlott – ügyészi indítvány alapján – letartóztatásban marad a másodfokú eljárásban is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár