Létrehozva: 2019.11.09.

Ma örömünnepet ül a világ: 30 éve omlott le a berlini fal

Ahol 1945 májusában találkoztak a szovjet tankok az amerikaiakkal, ott, Berlin közepén húzták meg a két világ, a szovjet és a szabad nyugati oldal határát. 1961-ben vasbeton falat építettek, hogy megakadályozzák a kelet-berliniek távozását Nyugatra. 1989. november 9-én este a tömeg nyomására felnyíltak a határsorompók, és ezzel megkezdődött Németország egyesítése.

Németországban az ünnepségek már hétfő este megkezdődtek. Az egykori Kelet-Berlin főterén, az Alexanderplatzon, ahol harminc éve több százezer, talán egymillió ember is a demokratikus átalakulást követelte, az épületek homlokzatára korabeli felvételeket és fényfestményeket vetítettek.

 

 

Az ünnepségek központi helyszíne a belvárosi Brandenburgi kapu, az újraegyesített Németország egyik fő jelképe, itt állították fel A szabadság felhője elnevezésű installációt. Az alkotás több mint 300 ezer cédulából áll, amelyre évfordulós kívánságaikat, vágyaikat, terveiket írták az emberek. A színes cédulák mintegy tíz méter magasban, több mint száz méter hosszúságban hömpölyögnek a kaputól induló sugárút felett

 

Ma nagykoncerttel ünnepelnek a Brandenburgi kapunál

A 30. évfordulós megemlékezés legnagyobb rendezvényét ma este tartják a Brandenburgi kapunál. Az ünnepi szónok Frank-Walter Steinmeier államfő lesz, az eseménysorozatot záró koncerten pedig olyan művészek lépnek fel, mint Westbam, a kilencvenes évek berlini technozenei mozgalmának legendás alakja. A központi állami ünnepség díszvendégei a visegrádi országok: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia államfői lesznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók