Létrehozva: 2018.12.06.

Ma Mikulás: vannak, akik szándékosan elvesztik az ajándékot

Nagyon sokan csatlakoztak ahhoz a közösségi oldalon megjelent kezdeményezéshez, ami azért indult, hogy ma kaphasson mikuláscsomagot az is, aki amúgy nem számíthat erre.

Az akció lényege, hogy hagyjunk el egy mikuláscsomagot jól látható helyen: padon, parkban, tömegközlekedési eszközön, iskolák közelében, ablakpárkányon.

„Én egy elhagyott csomag vagyok. Azért hagytak el, hogy szebbé tegyem a napodat. Vigyél haza!”

– kérik, hogy ezt a feliratot írják rá a meglepetéscsomagokra.

 - Azért indítottam el a „Hagyj el egy mikuláscsomagot” kezdeményezést, hogy ebben a rohanó világban egy kis ráfordítással mosolyt varázsoljanak az emberek egymás arcára – mondta el a %Ripost%-nak az ötletgazda, aki az akciót is álnéven indította, mert nem akar nyilvánosan szerepelni.

„Azt szeretném elérni, hogy figyeljünk jobban egymásra, szakítsunk egy kis időt az igazán fontos dolgokra. Széles tömegeket sikerült megmozdítani az ország minden részén, sokan jelezték, hogy már készülnek a csomagok, van, aki többet is elhagy majd."

Az akcióval szeretnének hagyományt teremteni. Mivel jó volna nyomon követni a csomagok sorsát, a szervezők kérik, hogy jelezze, aki elhagyott mikuláscsomagot talált.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kvíz: ön tudja, hogy írják ezeknek a hírességeknek a nevét?

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak