INSIDER

Leleményesség a koronavírus idején: Ezért hordanak magukkal létrát a szülők

Egy szülő mindenre képes a gyerekéért, ezek a szülők pedig találtak megoldást arra, hogy a járványügyi korlátozások ellenére is láthassák a focizó gyerekeiket.
  • Szerző: Ripost

„Mobil lelátóról” szurkolnak a szülők a focizó gyerekeiknek Budapesten.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A jelenleg érvényben levő járványügyi korlátozások szerint csak igazolt sportolók edzhetnek együtt, de nézőközönséget nem engednek be a meccsekre.

Pár újpesti szülő azonban talált olyan megoldást, amivel a gyerek mérkőzését is nézheti, és a szabályokat sem szegi meg.

A Bánka Kristóf Sportközpont mellett, a fal mentén sorakoznak a létrák, mindegyiken egy-egy szülő, akinek a gyereke odabent focizik. A vicces megoldás nem szabályellenes, a másfél méteres távolságot is tartják egymástól a szülők miközben a létráról szurkolnak.

„Még hogy háztartási létra, kérem, ez maga a mobil lelátó” – jegyezte meg Facebook-bejegyzésében Wintermantel Zsolt, volt fideszes polgármester.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?