Létrehozva: 2017.05.09.

Lesz olcsóbb is az aranyárban mért eper

Hívogatóan kacsintgatnak az eperszemek a piacok standjairól, mi több, az országutak szélén is kinyitottak az árusok. Ám az árak szemtelenül magasak, ráadásul a magyar kerül másfél-kétszer többe! A görög eper kilójáért ezer, a magyarért két-háromezer forintot is elkérnek, aranyárban mérik, pedig még az íze sem olyan, mint szezonban.

Alaposan a pénztárcájuk mélyére kell nyúlniuk azoknak, akik már most epret szeretnének enni, a %Ripost% elképesztő árakkal találkozott a piacokon és az utak szélén. A Hatvan és Jászberény közötti út mentén 2500 forintért kínálták a melegházi termést.

A szabadföldi termés egyik fele mifelénk elfagyott, a másik felét most elviszi, megrohasztja az eső, nem tudjuk olcsóbban adni

– magyarázkodott az árus. A fővárosi Lehel csarnokban, az óbudai piacon és a Vásárcsarnokban bőségesen kínáltak epret, utóbbi helyen volt a legolcsóbb, de ott is legalább 1800 forintot kérnek érte. Találkoztunk 1980, 2180, sőt 2980 forintos árral is. Ennek ellenére voltak vásárlók, igaz, nem sokan, és inkább dekára kérték a gyümölcsöt, semmint kilószám.



A bevásárlóközpontokban, zöldségeseknél inkább a görög és spanyol epret kínálják közel ezer forintos áron. Az íze messze nem olyan, mint a magyaré, és kényszerérett, de olcsóbb.


Ahogy elkezd érni a szabadföldi, úgy csökkenhetnek az árak. Az eper minőségét elárulja az illata: aki biztosra akar menni, az szagoljon bele – világosított fel Csizmadia György, a Gyümölcsszövetség elnöke. A termelők szerint két hét múlva már olcsóbban juthatunk földieperhez, addig is aranyárban mérik az epret.

Arról, hogy mit mondtak az árusok az eprek árairól, bővebben a keddi %Ripost% napilapban olvashatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin