Létrehozva: 2020.12.06.

Lépett a MÁV: így védik a jegyvizsgálókat

A jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében hatékony a testkamera alkalmazása.

A MÁV-Start 66 új testkamerát szerzett be, így már 174 támogatja a jegyvizsgálók munkáját – tájékoztatta a vasúttársaság vasárnap az MTI-t. Az új kamerákat a Keleti pályaudvarra, Komáromba, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, Füzesabonyba, Záhonyba, Szegedre és Tapolcára telepítették, és továbbiak beszerzését is tervezik – írták. A MÁV tapasztalatai szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében hatékony a testkamera alkalmazása, az utóbbi években csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.

Fotó: Facebook

Közölték: 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 esetben történt tettlegesség, nyolc napon túl gyógyuló sérülés pedig egyszer. Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni vagy ittas volt. Idén a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) és a Budapest-Göd-Vác-Szob (70-es) 8-8 esettel, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonal 6 esettel.

Idén már csaknem 126 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, továbbá 3500 órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is. A vasúttársaság közfeladatot ellátó munkavállalói szolgálati mobiltelefonjukon minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, hogy a nem együttműködő utasok miatt ők vagy a vonaton tartózkodók veszélyben lehetnek. Az incidensek elkerülése érdekében a korábbi önkéntes gyakorlattól eltérően augusztus 31. óta a kijelölt vonatokon szolgálatban lévő jegyvizsgálók számára kötelező a testkamera használata a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon – áll a közleményben.

Az első testkamerákat tavaly szeptemberben vehették használatba jegyvizsgálók – írja az MTI.

A tapétavágó késsel elkövetett jegyvizsgáló-bántalmazás volt az utolsó csepp a pohárban, ezután lett kötelező a testkamera viselése, a használatával ugyanis megelőzhető a bántalmazás, illetve könnyen beazonosítható az elkövető.

Augusztus 14-én este a 142-es vonalon a Lajosmizséről a fővárosba tartó S21-es járat jegyvizsgálóját Dabas és Inárcs-Kakucs állomás között egy jeggyel nem rendelkező férfi bántalmazta: tapétavágó késsel a combján, a mellkasán és az arcán megvágta, a homlokát megütötte, majd a vonatról leszállva elmenekült. A kolléganő nem viselt testkamerát, holott a Nyugati telephelyen ez a lehetőség adott volt. Használatával feltehetőleg nem került volna sor a bántalmazásra, illetve, amennyiben mégis, a felvétel alapján az elkövetőt már beazonosíthatták volna.

- írta korábbi tájékoztatójában Tura Szvetlána, a MÁV-Start humánerőforrás igazgatója, hozzátéve, hogy a munkáltató statisztikája szerint 2020-ban ez idáig a jegyvizsgálók által jelentett esetek alapján tettlegességre 24-szer, verbális agresszióra, fenyegetésre egyszer, tettleges becsületsértésre 22 alkalommal került sor, nyolc napon túl gyógyuló sérülés egyszer történt. A tájékoztató szerint az elkövetők 80%-a menetjegy nélkül, érvénytelen, átruházott jeggyel utazni szándékozó, valamint ittas személy volt. A bántalmazások több mint fele a délutáni és éjszakai órákban történt, az esetek 52%-a erre az időszakra tehető.

A testkamerát 2019. szeptember 1-től vehették használatba a jegyvizsgálók, összesen 12 telephelyen 103 eszközt. A MÁV-Start szerint a tapasztalok azt mutatják, hogy

a mobikamerák használata láttán utazók együttműködőbbé váltak, megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság. A testkamerával kísért vonatokon nem történt atrocitás, a kamerafelvétel lementésére és kiolvasásására egy esetben volt ez idáig szükség. A jegyvizsgáló-bántalmazás megelőzésében nagyon hatékony eszköz lehet a testkamera alkalmazása, de sajnos a munkavállalók kamera használati hajlandósága nagyon alacsony.

A testkamerák bevezetését a VDSzSz Szolidaritás 2016-ban kezdeményezte, az egyre több és erőszakosabb, vasutasokat érő bántalmazás miatt kollektív munkaügyi vitát is kezdeményeztek. Ennek keretében a vasutasok védelmében a jegyellenőrző készülék segélykérő (S.O.S., pánikgomb) funkcióval bővült, így az adott vonaton szolgálatot teljesítő vjv-kollégák probléma esetén gyorsan tudják riasztani a fedélzeten utazó vagyonőrt, a többi jegyvizsgálót, a mozdonyvezetőt vagy az üzemirányítókat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast