Létrehozva: 2018.05.11.

Lenyúlják a multik az áfacsökkentést

Csak ideig-óráig érezhettük az 5 százalékra mérsékelt adó jótékony hatását, az árak gyorsan visszakúsztak a korábbi szintre. Sõt, van, ahol egy év alatt drasztikus, mintegy 40 százalékos emelés történt. Áresés helyett durván drágult például a tojás, de más élelmiszerekért is többet fizethetünk.

Egy intézkedés, amellyel mindenki csak nyerhet: így összegezhető az áfacsökkentés, amit a kormány számos alapélelmiszernél bevezetett. A 27 százalékos általános forgalmi adót 5 százalékra mérsékelték 2016-ban a sertéshús, 2017-ben a tojás, a baromfihús és a friss tej (utóbbinál 18%-ról), idén pedig az élő hal, a halhús, valamint a sertésbelsőségek és -vágási melléktermékek lettek olcsóbbak. Ám mindez hiába, ha a szándék nem érvényesül, a végeredmény felemás.



Elúszott a halaknál az árelőny

A Lehel téri piacon az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint az élő ponty kilós ára tavaly a 47. héten, az áfacsökkentés előtt 1200 forint volt, most pedig 1300 forintba kerül. A budaörsi Metro áruházban 2017. novemberének második felében fillérre pontosan annyit kértek érte, mint idén április végén, azaz 1091 forintot. A Fővám téri csarnokban 22 hét elteltével is ugyanúgy 1900 forint az árcímke a pontyszeleteken. A legbeszédesebb a budaörsi Tescóban kínált bőrös afrikai harcsa ára. Múlt év végén 2599 forintért mérték kilóját, majd az áfacsökkentés hatására 2149 forintért adták, március végére azonban a tavalyihoz képest még emelkedett is az ára: 2625 forintba került.

Brutálisan nőtt a tojás ára

Hihetetlenül elszállt a tojás ára: bár tavaly ennek az áfája is csökkent, 2016 decemberéhez képest idén januárban közel másfélszer többet kellett fizetni egy doboz tojásért. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 389 forintról 546 forintra nőtt az ár, ami az áfacsökkentés ellenére közel negyven százalékos emelést jelent.
Ezeket a tényeket ismerve különösen meglepő, amit Konrád Gábor tojástermelő mondott a %Ripost%-nak:

"Jelenleg túltermelés van tojásból, nagyon keveset adnak érte a termelőnek. A multik nagy árréssel dolgoznak, duplájáért adják el, mint amennyit nekünk fizetnek érte. Amikor csökkentették az áfát, akkor a termelők kevesebbet kaptak a tojásért, mert csak 5 százalék áfát számolhattak rá 27 százalék helyett, de a boltok nem adták jobb áron a tojást, így a vásárlók nem jutnak hozzá olcsóbban" – fogalmazott.

Drágult a disznó és csirkehús is

A sertéshús 2016-tól, a csirke 2017-től tartozik az 5 százalékos áfakörbe, ehhez képest az idei áprilisi árak magasabbak, mint az adócsökkentés előtt – derül ki a KSH friss adataiból. A rövidkaraj 1450-ről 1460 forintra emelkedett, a sertéscomb 1160-ról 1210 forintra nőtt, de a bontott csirke is drágult, 652 forintról 685-re, a csirkemell filé pedig 1320 helyett 1370 forintba került a múlt hónapban.

Lefölözték a tej hasznát

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a friss, 2,8%-os pasztőrözött tej litere 2016 decemberében, az áfacsökkentés előtt 225 forintba került, majd egy évvel később, amikor 18 százalékról 5 százalékra csökkent az áfa, 229 forintot kértek érte.

A pékek nem is titkolják: nem lesz olcsóbb a kenyér

A Magyar Pékszövetség évek óta szorgalmazza a sütőipari termékek áfájának csökkentését. Ugyanakkor Septe József, a pékszövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az áfacsökkentés által megmaradó pénzt a versenyképesség fejlesztésére költenék. Vagyis a vevők aligha érzik majd a kasszáknál a változást.

Nem csak az áresésnek lehet örülni

Szakértők szerint az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése számos előnnyel jár, és ezeknek csak az egyike az ár mérséklődése. Az 5 százalékos áfa által fehéredik a gazdaság, mert a tisztességtelen piaci szereplőknek már nem éri meg trükközni az áruval és az adóval. Ipari és kereskedelmi szempontból pedig az így keletkező és a vásárlók felé esetleg csak részben továbbított haszonból bérfejlesztés, létszámbővítés és számos más, a magyar gazdaságot élénkítő megoldás születhet. Kérdés persze, hogy a multik közül kik azok, akik erre, és nem a saját profitéhségük csillapítására fordítják a megspórolt áfahasznot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz