Létrehozva: 2020.01.27.

Lekapcsoltak egy részeg sofőrt a rendőrök, a védekezésétől köpni-nyelni nem tudtak

Egy 41 éves horvát állampolgárral szemben intézkedtek a hétvégén ittas járművezetés miatt a Tolna megyei rendőrök.

Január 25-én éjjel, az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán állítottak meg a rendőrök egy horvát rendszámú autót. Az autó sofőrjét igazoltatták és megszondáztatták.

A 41 éves horvát állampolgárt a szekszárdi rendőrkapitányságra előállították, ahol a hiteles elektromos légalkoholmérő berendezés is megerősítette, hogy a férfi ittasan közlekedett.

Fotó: pixabay.com

Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki ittas járművezetés miatt. A 41 éves horvát férfi elismerte felelősségét. Kihallgatása során azzal védekezett, hogy vacsorára fogyasztott el néhány deci bort, ami Horvátországban engedélyezett, és azt hitte, hogy Magyarországon is szabad ennyi alkoholt inni a vezetés megkezdése előtt.

A szekszárdi rendőrök az elkövetővel szemben egy nap alatt befejezték a büntetőeljárást, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek. A férfi így egy nap alatt bíróság elé állhatott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin