Létrehozva: 2021.12.07.

Legyen tanulság Kóbor János halála – erős bejegyzést tett közzé a magyar orvos

Dr. Novák Hunor az Omega együttes tagjait idézi, majd a fontos figyelmeztetése mellé egy mellbevágó hasonlatot is hoz.

Friss bejegyzést tett közzé közösségi oldalán a magyar gyermekorvos, dr. Novák Hunor az énekes, Kóbor János halála kapcsán.

Dr. Novák Hunor (Kép: dr. Novák Hunor YouTube-csatornája)

„Nyilatkoztak a zenekar tagjai: 'Mecky nagyon makacs volt, nem hitt a vírusban, ezért nem is oltatta be magát.' Belehalt a COVID-ba.

Legyen ez a tanulság, hogy érdemes oltani, mert a COVID nem válogat. Ha már egy ember beoltja magát a posztom miatt, és eggyel kevesebb család fog gyászolni, már megérte.”

Majd egy erős hasonlatot is említ:

Oltás nélkül covidban meghalni olyan, mint egy átlag autobalesetben meghalni úgy, hogy az illető nem volt beövezve.”

Bejegyzését végül a gyászolókkal való együttérzésről tanúskodó sorral zárja: „Őszinte részvétem minden áldozat családjának.”

Dr. Novák Hunor nem először emelt szót az oltásellenes hozzáállás veszélye kapcsán és többször is figyelmeztetett a különböző álhírek, áltudományos „megoldások” kapcsán. Lerántotta a leplet többek közt a Betadine-os hülyeségéről és az ivermectines tévedésről is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"