Létrehozva: 2020.06.06.

Lecsaptak a droglaborra a budapesti rendőrök: brutális mennyiségű kábszert találtak – videó

Olyan, mint a filmekben: 100 kiló drogot tudtak volna előállítani a családi házban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten értek két magyar és egy szerb állampolgárságú férfit Tordason, akik a lefoglalt anyagokból minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani. A tordasi hátban egy droglabort találtak.

A 48 éves szombathelyi B. Pétert, a szintén 48 éves budapesti P. Gusztávot, valamint harmadik társukat egy 51 éves szerb férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a Tordas mellett egy parkolóban elfogták a 39 éves szigetszentmiklósi Sz. Ferencet is, akit mintavételre előállították.

A nyomozók a kutatás során 40 liter nagytisztaságú, hígítatlan metamfetamint, 12 liter már bekevert, metamfetamint tartalmazó folyadékot, valamint 100 liter folyékony vegyi anyagokat találtak; ezeket az összetevőket vegyítve minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani, melynek értéke 300-350 millió forint. Ezen kívül a rendőrök lefoglaltak kettő gáz- és riasztó fegyvert egy légpisztolyt és flóbert pisztolyt.

A rendőrök B. Péter lakásán kutatást tartottak, ahol egy maroklőfegyvert találtak, és foglaltak le.

A tordasi háznál lefoglaltak még 3 autót közel 300 ezer forintot, 400 eurót és több mint 2 ezer szerb dínárt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói B. Pétert és két társát jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az Sz. Ferenccel szemben elvégzett mintavétel pozitív eredményt mutatott, ezért ellene kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát