Létrehozva: 2022.01.14.

Lebukott a magyar férfi, aki ezt ásta el a vadaspark mellett

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki hosszabb időn keresztül egy vadaspark mellett ásta el az ártalmatlanításra átvett hulladékot.

A vádirat szerint a férfi egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető társaság alkalmazásában állt. Papíron kisegítőként dolgozott ott, de valójában ő irányította a társaság tevékenységét. A társaság a vadaspark mellett lévő mintegy tizenegy hektárnyi területet bérbe vette az illetékes önkormányzattól azzal, hogy ott vadmentő központot hozzon létre.

Fotó: police.hu

Ugyanezen társaság szerződést kötött az egyik budapesti kerületi önkormányzattal arra, hogy 2018 áprilisától az érintett kerületben illegálisan elhelyezett zöldhulladékot és egyéb vegyes települési hulladékot elszállítsa.

Emellett az elkövető 2018 májusában elvállalta egy a vadaspark közelében lévő ipartelepen korábban működő cég raktárának kiürítését is, amelyben veszélyes hulladékokat is tároltak. A hulladék veszélyes jellegével az elkövető is tisztában volt.

Ezután viszont a férfi az elszállítandó hulladékokat nem az arra kijelölt lerakóhelyekre vitette. Helyette a vadaspark mellett bérelt területen munkagépekkel gödröket ásott illetve ásatott és azokba temette az átvett hulladékot 2018 tavaszától 2018 június közepéig terjedő időszakban.

Fotó: police.hu

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek