Létrehozva: 2022.01.26.

Megtámadtak egy látássérült kisfiút a mátészalkai horrorjáraton

Nem először történt támadás a rettegett vonatjáraton. A helyiek már rettegve szállnak fel a Debrecen és Mátészalka között közlekedő vonatra.

„Horrorjáratnak” nevezték el a helyiek azt a Debrecen és Mátészalka között ingázó vonatot, amin már több támadás is történt. A hétvégén a járaton egy látássérült tinédzser került veszélybe – tudta meg a Blikk.

A fiatalt minden ok nélkül kezdték bántalmazni, először csak megdobálták és leköpték, majd ütötték és verték. Mivel egyedül utazott, esélye sem volt, hogy elmeneküljön, ugyan megpróbált egy másik kocsiba átmenni, de ezt támadói nem hagyták.

Fotó: Pixabay

A kegyetlenkedés közben a holmiját is elveszítette. A rablók elvették tőle a kabátját, a bőröndjét és a hátizsákját is, majd egy kocsiba bezárták. A látássérült tinédzser végül a nyírmihálydi vasútállomáson tudott segítséget kérni egy jegyellenőrtől, aki értesítette a rendőrséget. A lap szerint a fiatal súlyos sérüléseket szerzett, eltört az arccsontja és az orra is.

„Nem ez volt az első eset. Az elmúlt pár évben korábban is előfordult, hogy folyt vér ezen a vonaton” – árulta el a Blikknek a helyi közösségszervező, Litényi Levente.

A Nyírbátori Járásbíróság elrendelte L. Sz. és G. A. Á. letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár