Létrehozva: 2021.10.25.

Kettétört élet: Megszólalt László, akinek 2006-ban kilőtték a szemét a rendőrök

Harmincnégy évesen kettétörték az életét, elvesztett mindent, ami fontos volt számára és a felelősök közül azóta sem kért még csak bocsánatot sem senki. A 2006-os Erzsébet téri brutalitásoknak – néhány szolgálatot teljesítő rendőr és több száz ártatlan civilhez hasonlóan – Nagy László is áldozatul esett: fél szeme világát adta ártatlanul az igazságért. Erről kérdezte őt a Metropol.

Nagy László ma is viseli és elszenvedi annak következményeit, hogy 2006. október 23-án ott volt – „rosszkor, rossz helyen” – az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén – írja a Metropol.

Nagy László
Fotó: Metropol

Azért, amit tettek vele, soha, semmivel nem lehet kárpótolni, ő mégse bánja, hogy elment. Azt mondja: most is ezt tenné, annak ellenére, hogy néhány áldozat, a mai napig nem szólal meg, ha erről kérdezik. „Ők félnek, de én soha nem fogok!” – vélekedik erről László.

A hatalom által kivezényelt rendőrök hajtóvadászatba kezdtek

Az '56-os ünnepség után, váratlanul támadtak rá a rendőrök, ugyanúgy, mint sok más ártatlan vonulóra.

„A megemlékezésről a Deák térre tartottam, ahol már nem engedtek le a metróhoz, és javában állt a csetepaté. A pajzsos rendőrök ott már ütöttek-vágtak mindenkit. Erre én visszamenekültem a Dob utcába, és ott lőttek le. Az Erzsébet tértől a Dob utcáig üldöztek minket a rendőrök. Ott egy-két kávézóba is bemenekültünk, de még oda is bejöttek utánunk és néniket, bácsikat vertek tonfával válogatás nélkül. És senki nem tudta, hogy miért. Semmit nem mondtak, csak ütöttek. Mielőtt kilőtték a szemem, láttam olyat is, hogy az anyuka tolja a babakocsit, és kirúgják a kocsiból a gyereket” – emlékezik vissza Nagy László.

Miután kilőtték a szemét, az élete is tönkrement

„Elvesztettem az eszméletemet, az volt a szerencsém, hogy közel volt a mentő, és rögtön beszállítottak a Honvéd Kórházba. Onnantól megváltozott minden. Tönkrement a 12 éves kapcsolatom, elvesztettem a munkámat, utcára kerületem, és ha nem lettek volna a barátok, csöves lettem volna. Ezt kárpótolni nem tudják. Egyáltalán nem tudják” – mondja a 2006-os Gyurcsány-terror áldozata.

Ez történt 2006. október 23-án, a forradalom 50. évfordulóján

„Hazudtunk reggel, éjjel, meg este!” – Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-i nyilvánosságra kerülésével Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, a hazugságra épülő baloldali kormányzás kudarcát ismerte be, vélhetően belső hatalmi harcok eszközeként. A magyarok közhangulata emiatt egyre rosszabb lett, így 36 nappal később, október 23-án az igazság és szabadság eszméje különös erővel bírt. A rendőr attack legvéresebb támadása délutántól estig tartott, ugyanis a Gyurcsány-kormány ellen tüntetőket és a békésen '56-ot ünneplő tömegeket egy irányba terelték. Így a két csoport összeért, és a rendőrség válogatás nélkül agyba-főbe vert mindenkit, akit ért. Lovasrohamokat indítottak, vízágyúval oszlattak, könnygázt használtak, gumilövedékkel lőttek, ráadásul közelről. Szemeket lőttek ki, védtelen nőket és idős embereket botoztak. Mindezt úgy, hogy a zsaruk azonosítatlanok voltak, tehát az áldozat nem tudta feljelenteni sem azt, aki tönkretette az életét az elszabadult ütlegelés során.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold