Létrehozva: 2019.04.23.

Lányával tűnt el a magyar exrendőr, csak búcsúlevelet hagytak hátra

Nagy erõkkel keresik a férfit és 17 éves lányát. Az ismerõsök szerint Zoltán rossz hírt kaphatott...

Versenyt fut az idővel a rendőrség, egykori kollégájuk után adtak ki körözést, aki 17 éves lányával tűnt el, miután két, kézzel írt búcsúlevelet is hátrahagytak. Remport Zoltánt és Natáliát nagy erőkkel keresik.A férfi vasárnap délelőtt 17 éves kamaszlányával, Natáliával együtt eltűnt, azóta nem adnak életjelet. A rendőrség forró nyomon keresi a korábban szintén zsaruként szolgáló Zoltánt és Natáliát. Többen a legrosszabbtól tartanak, ugyanis a férfi magával vihette engedéllyel tartott fegyverét is.A Borsnak a család ismerői úgy vélekedtek: apa és lánya nagyon közel állnak egymáshoz. Kapcsolatuk azonban nehezen indult, ugyanis Natália sokáig nem találkozott az édesapjával.

"Úgy tudjuk, hogy a lány édesanyja sokáig tiltotta Natit Zolitól, interneten vették fel a kapcsolatot évekkel ezelőtt, amikor Natiban felébredt a kíváncsiság, és megkereste az édesapját" – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő ismerős.

"Nati később az apjához költözött, azóta együtt éltek. Zoli felesége, Laura is sajátjaként szereti Natit" - vélekedett az ismerős. A harmónia csak egyszer tört meg apa és lánya közt, erről tanúskodik a lány egyik Facebook-bejegyzése is, amelyben már elnézést kért az apjától, amiért otthagyta őt.

Zoltán felesége, Laura mit sem sejtve tért haza egy családi látogatásból szombat kora délután. Valóságos hideg zuhanyként érte, hogy sem férjét, sem a nevelt lányát nem találta. Ám az egyik szobában két búcsúlevélre bukkant. Az egyik az apa, míg a másik a lánya nevében íródott, de mind a kettőt Natália vetette papírra. Laurának most egyetlen kívánsága van: mindketten épségben térjenek haza.

"Az anyósom szombaton este még beszélt velük" – mondta a Borsnak könnyes szemmel az asszony, aki 12 éve él házasságban Zoltánnal. Hozzátette, nem tudja, mi ütött Zoliba, sosem volt felelőtlen. "A fegyverével sem bánt slendriánul, és a legjobb apa volt, akit csak el lehetett képzelni. A mindene Natália" – zokogta az asszony, aki megerősítette: férjének van fegyvertartási engedélye, és vélhetően a pisztolyt magával is vitte.

A környékbeliek szerint Zoltán valamilyen rossz hírt kaphatott, nem kizárt, hogy volt feleségével és kislányával kapcsolatos híreket. Más ugyanis nem tudta soha kiborítani az exrendőrt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Jégdara és hózáporok jöhetnek, majd következik a legrosszabb

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni