Létrehozva: 2021.05.09.

„Nem ölelsz már soha és nem mondod, anya szeretlek” – 19 éves lányát vesztette el az édesanya

Két hónappal a tragédia után még mindig mély gyászban van a 19 éves Dzsennifer édesanyja. Hiába imádkoztak a fiatal lány felépüléséért, szervezete feladta a harcot.

Rengetegen gyászolják Dzsennifert. 19 éves lányát vesztette el az édesanya, számára a mai napig felfoghatatlan, hogy egyik napról a másikra nem láthatja többé szerettét.

Nem tudja feldolgozni lánya halálát

„Ma két hónapja, hogy elmentél angyalkám. Megszakad a szívem. Örökké a szívemben őrizlek. Ezzel a fájdalommal élni, hogy nem ölelsz már soha és nem mondod, hogy anya szeretlek, ez a legborzasztóbb dolog, ami egy anyával történhet. Nagyon szeretlek édes kis angyalkám. Most már angyalként vigyázol ránk. De te itt a földön is angyal voltál. Soha nem tudom feldolgozni, hogy elmentél” – búcsúzott Dzsennifertől édesanyja, aki nem tudja feldolgozni, hogy 19 éves lányét vesztette el.

Dzsennifert rengetegen gyászolják.

A fiatal lány március 8-án került kórházba, és bár családja akkor is csak annyit közölt, hogy a lány válságos állapotban van, rengetegen imádkoztak felépüléséért. Bár a család teljesen nyilvános, Dzsennifer okát nem árulják el.

„Kérek minden ismerősömet, hogy mondjon el egy imát az én drága szerelmemért, aki jelenleg válságos állapotban az életéért küzd. Ő egy csodás lány és a legjobb barátnő a világon. Nagyon szeretlek és tarts ki, mert minden rendben lesz. Ne add fel, könyörgöm!” – írta a lány párja március 8-án. Dzsennifer azonban másnap örökre lehunyta a szemét.

A fiatal lány temetésén rengetegen részt vettek. Édesanyja és szerelme azonban hónapokkal a tragédia után sem képes feldololgozni a feldolgozhatatlant: Dzsennifer most már tényleg csak fentről tud rájuk vigyázni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét