Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.02.

Lakástűzből mentették ki a mozgáskorlátozott nagymamát a hős rendőrök

Porig éget a ház Taktaharkányon. Nem tudni mi okozhatta a tűzet.

Az egyik taktaharkányi családi házban június 2-án, kedden ismeretlen okból tűz keletkezett. A tüzet a szomszédok észlelték, akik hívó szavára az ott lakó 4 éves kislány ki tudott mászni az ablakon. A házban azonban bennrekedt a 63 éves mozgásában korlátozott nagymama.

A lakossági bejelentést követően a helyszínre elsőként a Készenléti Rendőrség közelben tartózkodó egysége érkezett meg négy fővel – írja Police.

Fotó: Police

Az egyenruhások közül ketten befeszítették a ház bejárati ajtaját, de a nagy füst miatt az ingatlan ezen részében már nem tudtak tájékozódni, ezért a ház egyik utcafronti ablakán át másztak be. A rendőrök az épületben megtalálták a bajbajutott nagymamát, akit az ablakon keresztül kiadtak társaiknak, és az időközben odaérkezett taktaharkányi járőröknek.

Az egyenruhások értesítették a mentőket, akik a gyermeket és az asszonyt kivizsgálásra kórházba vittek. A keletkezett tüzet a katasztrófavédelem munkatársai eloltották.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó