Létrehozva: 2021.10.19.

Rengeteg a kutyatámadás Budán, gyerekeket is megharaptak az ebek

Áll a balhé a budai Vár környékén, mert egyre több a kutyatámadás a felelőtlen gazdik miatt, akik póráz nélkül sétáltatják kedvenceiket.

Volt, akit lábhajlaton haraptak, volt, hogy egy nagytestű kutya gyerekeket és kisebb kutyákat is megtámadott – mindez az elmúlt időszakban történt a budai Várban és a környékén. Ami az összes esetben közös: nem volt póráz a kutyákon, a gazdáik pedig nem tudtak parancsolni nekik. Pedig a Vár területén még külön rendelet is van arra, hogy tilos az ebeket póráz nélkül sétáltatni. Ellátogattunk a Várnegyedben tartott Nagy Pórázvitára.

Elfajult a helyzet, fórumot tartott az önkormányzat

„Az utóbbi időben több bejelentés és panasz is érkezett a póráz nélkül sétáltatott kutyák kapcsán, ezért a fórum első témája ez lesz” - írta az I. kerületi önkormányzat a Facebook-oldalán. A fórumon azonnal kiderült, hogy nem véletlen, hogy pont a Várnegyedben a legkutyább a helyzet: a kerületben ugyanis 800 regisztrált eb van, és még ezekhez jön a nem hivatalos úton vásárolt állatok száma, miközben az I. kerület területe mindössze 3 és fél négyzetkilométer. A fórumon jellemzően felelős gazdik voltak, akik sérelmezték, hogy senki nem foglalkozik a gondjukkal, a közterület-felügyelők pedig nem a póráz nélkül kutyát sétáltatók bírságolásával vannak elfoglalva. A fórumon V. Naszályi Márta polgármester is jelen volt, de az idő nagy részében a laptopjával volt elfoglalva, a kerületiek által feltett kérdések megválaszolását átadta beosztottjainak.

20201215 Anjou steany kutyafuttato Budai Var leesnek a kutyak a var falarol KB Metropol

Az állatorvos általában be tudja azonosítani a harapós ebeket

Dr. Hámori Zsolt, I. kerületi állatorvos beszámolt róla, hogy évente 11-13 olyan harapásos esettel találkozik, amelyeknél neki kell megkeresnie a gazdát. A doki szerint elég, ha a támadó állat nevét tudják, vagy megjegyzik a fajtáját, a kinézetét, akkor ő ezek alapján már meg tudja találni a kutyát, így kiderülne, hogy oltott-e, és van-e chipje az agresszív négylábúnak.

Csak épp a főváros képviselője hiányzott...

A beszélgetés során kiderült az is, az I. kerület két legfelkapottabb kutyás helye, a Tabán és a Vérmező nem a kerület kezelésében van, hanem a fővároséban. A fórumon mégsem volt senki a jelen tőlük. De azt mondják, folyik az egyeztetés, és ha minden jól megy, novembertől már a helyi önkormányzat felügyelheti ezeket a területeket. Kíváncsian várjuk, mire jutnak…

Az mindenesetre kiderült: a kerület a kutyásokra bízná , hogy oldják meg a problémájuk megoldását – miközben az egyfajta megoldás lehetne, ha a közterület-felügyelők jobban figyelnék és bírságolnák a szabálytalanul kutyát sétáltatókat.

Gyerekeket és több kutyát is megtámadott egy fiatal kutya

Nemrég egy kétségbeesett felhívás indult útjára a budapesti kutyás Facebook-csoportokban. Egy hölgy egy Picur nevű fehér, kb. 15 kilós fiatal kutya gazdáit kereste az oltási könyve miatt. Ugyanis beszámolója szerint egy póráz nélküli állat megharapta a vele levő gyerekeket és a kutyáit is. Az eset fényes nappal, fél 11 körül történt a Tóth Árpád sétányon. A keresés hírére bement a helyi állatorvoshoz Picur gazdája és bemutatta a papírokat.

 

Póráz nélküli bosszú a Várban

Az egyik kutyatulajdonost döbbenetes esetet osztott meg velünk: összekeverték az egyik notórius pórázellenes gazdával, ezért rajta akartak bosszút állni...

„Éppen sétáltattam, természetesen pórázzal, amikor megjelent az illető egy kis fehér kutyával, póráz nélkül, és odaengedte az enyémhez. Szóltam neki, hogy hívja vissza, mert ennek nem lesz jó vége, morog a kutyám, és húzogatja az ínyét. Erre az illető közli, hogy „Egyszer már megtámadta az enyémet a tiéd, most jön a bosszú!”. Mondom: milyen bosszú? Soha nem is láttalak téged, főleg ezzel a kutyával. Hívd vissza, vagy fogd meg, mert ha nem, akkor frankón elengedem az enyémet pórázostul, hámostul, és nyugodj meg, ő fog “nyerni” – számolt be egy felháborodott kutyás.

Babakocsit toló nőt harapott meg egy fekete kutya

Ugyancsak a Facebookon számolt be kellemetlen emlékéről az a nő, aki néhány napja két kisgyerekével, babakocsit tolva tartott hazafelé a Batthyány utcában, amikor egy piros hámot viselő fekete kutya minden előjel nélkül lábon harapta. Az állat tulajdonosa külföldi volt.

„A gazdája annyit mondott angolul, hogy nem harapott meg a kutyája. Miután mondtam neki, hogy dehogynem, nagyon fáj, és megmutattam neki a kiszakadt nadrágomat, amin ott volt a kutya nyálas fognyoma, sebes léptekkel átment a másik oldalra, majd nagyon gyorsan eltűnt az ellenkező irányba. Én teljesen megdöbbentem, de a gyerekek is megijedtek. Nem akartam velük elkezdeni szaladgálni utána, az utánakiabált kérdésemet pedig, hogy be van-e oltva a kutyus, visszafordulás nélkül figyelmen kívül hagyta” – írta le rossz élményét egy kutyatartó a Facebookon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra