Létrehozva: 2021.05.15.

Rettegnek a kulcsi családirtótól a helybeliek: hamarosan szabadon engedik

Bicskei szociális intézményben képzeli el a jövőjét a kulcsi családirtó. H. Csanád Jutas 2012 tavaszán a bátyjával, két nagyszülőjével és édesapjával végzett.

Rettegnek Kulcson H. Csanád Jutas szabadon bocsátásától. 2012-ben az akkor 23 éves férfi három nap alatt leszúrta bátyját, majd hasonló módon végzett nagyapjával, nagyanyjával és édesapjával is. Az azóta kulcsi családirtó néven elhíresült férfi ezzel még nem érte volna be, ám édesanyja, a nővére és a se­gítségül a helyszínre riasztott fiatal nő barátja végül súlyos sérüléssel megúszta a támadást.

H. egyébként hónapok óta a halálos ellenségének tekintette szeretteit, ugyanis szerinte ők akadályozták egy magasabb rendű, démoni létformába való át­alakulását.

Kulcsi családirtó: kényszergyógykezelését rendelték el a négyszeres gyilkos férfinek
Fotó: Bors

Az orvosszakértő megállapította, hogy az ideje nagy részét számítógépes játékokkal elütő gyilkos súlyos személyiségzavarban és tébolyban szenved, ezért nem lehetett tisztában tettének következményeivel. Ez a büntethetőségét kizáró oknak minősült, ezért nem ítélhették tényleges életfogytiglanra, helyette elrendelték a kényszergyógykezelését. A férfi állapotát félévente felülvizsgálják, és ha az orvosi bizottság úgy ítéli meg, javaslatot tehet a bíróságnak az intézkedés megszüntetésére.

A Bors megtudta: H. Csanád Jutas sorsa még kérdéses, de a férfi már javában készül a szabad életre. Az életben maradt családtagjai korábban kinyilvánították, hogy nem szeretnék befogadni, ráadásul nincs saját ingatlana. Ilyen esetekben a lakhely szerint illetékes pszichiátriai betegek otthonában kell az IMEI-ből kiengedett gyógyultakat befogadni.

Fejér megyében Gánton és Bicskén működik ilyen intézmény. Információik szerint a négyszeres gyilkos az utóbbi­ba adta be a kérelmét. Ott kifejezetten jó dolga lenne, ugyanis biztosítanák számára az ötszöri étkezést, és szabadon járhatna-kelhetne.

Sem Kulcson, de még a település közelében sem látná senki szívesen a férfit. A bűncselekmény idején a hat évvel ezelőtt elhunyt Kiss Csaba volt a polgármester Kulcson. A településvezető 90-es éveiben járó édesanyja készséggel elmondta véleményét Csanádról.

„Aki ismerte, mind azt mondta, hogy egy rendkívül okos fiú volt. A szörnyű tettei után viszont mindannyian abban bízunk, hogy soha nem engedik őt vissza a társadalomba. Ki tudja, mi történik, ha az orvosok egy idő után ugyan normálisnak találják, de később kiújul a betegsége” – mondta Kató néni, és hozzátette: Horváthék annak idején köztiszteletben álltak.

„Csanád édesanyját a református templomból ismertem látásból. A nagypapa egy rendkívül elegáns, mindig öltönyben járó férfi volt. Sok fiatal irigy lehetett volna a család körülményeire” – magyarázta az idős asszony.

A bűncselekmény helyszínéül szolgáló horrorházat egyébként hosszú évek óta árulják magyar és nemzetközi honlapokon is. A 12 szobás, dunai panorámás épületet 49,9 millió forintért próbálják értékesíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten