Létrehozva: 2020.02.11.

Kritizálta a főztjét, ezért csákánnyal esett élettársának a somogyi asszony

Az 57 éves asszony nem aprózta el, rögtön csákányt ragadott.

Súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal az 57 éves asszonnyal szemben, aki csákánnyal esett az élettársának, mert kritizálta az ebédet.

Fotó: Pixabay

Az asszony 2019 karácsonyán káposztát főzött ebédre, azonban élettársa kritizálni kezdte a főztjét, mert szerinte az nem volt eléggé csípős. Ezen összevitatkoztak, melynek során az asszony dühében felvette a kályha mellett lévő csákányt, majd azzal a fejének hátsó részén megütötte a sértettet.

A közepes erejű ütéstől a sértettnek vérző sérülése keletkezett, amitől mindketten megijedtek, ezért a rendőrséget és a mentőket is kihívták. Az orvosi ellátás során megállapításra került, hogy a férfinak ugyan csak könnyű sérülése keletkezett, azonban a nő által használt eszköz és a támadott testtájék miatt megvolt a lehetősége annak, hogy a családfőnek súlyosabb sérülése keletkezzen.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekményt beismerő és azt megbánó asszonnyal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban próbára bocsátásra tett indítványt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet